Kezdőlap KÉK HÍREK

Majdnem 150 lakástűz három hónap alatt

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság negyedéves beszámolója szerint 146 lakóépületet érintő tűz miatt kellett beavatkozniuk a hivatásos tűzoltóknak.

A lakástüzek következtében 15-en sérültek meg, többségük füstmérgezést szenvedett, 4 embert pedig már nem lehetett megmenteni. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeznek be, ezért különösen fontos az ő otthonaikat füstérzékelőkkel felszerelni.

A tűzoltók a tűzzel érintett ingatlanokból 6 embert mentettek ki. 51 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a kazánházban, vagy a melléképületben csaptak fel a lángok és terjedtek tovább a lakórészre. A legtöbb lakástűz a fűtés hibáira, elektromos problémára, nyílt láng használatára, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza.

Március végéig a katasztrófavédelem 6 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. 3 helyszínen szándékos tűzokozás gyanúja is felmerült. 10 épület oltásakor gázpalackok nehezítették az oltást.

A lakástüzek megelőzése érdekében éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessük a fűtőeszközeinket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is. Tanácsos a konyhába, hálóba és a nappaliba füstérzékelőt felszerelni a plafonra.

Közleményükből az is kiderül, hogy az első negyedévben 11-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat, jellemzően olyan lakásokba, ahol szén-monoxid-érzékelőt használtak. A legtöbbször a konyhában és a fürdőszobában jeleztek az érzékelők a megemelkedett szén-monoxid-szint miatt, de az életmentő eszközöknek köszönhetően sehol sem történt sérülés, vagy haláleset. A tűzoltók az érintett lakásokban szinte kivétel nélkül kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni. A balesetek megelőzése érdekében célszerű minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni. A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköz, vagy vízmelegítő közelében, a használati útmutatóban foglaltak szerint kell elhelyezni és figyelni kell a szavatossági idejére.