Kiterjedt forgalomterelések és korlátozások lépnek életbe Miskolc belvárosában vasárnap a Barátság Maraton futóverseny megrendezése miatt, ezek érintik a villamos- és autóbuszközlekedést. Itt vannak a részletek.
Október 19-én, vasárnap várhatóan 06:30 és 16:00 óra között a Barátság Maraton futóverseny megrendezése miatt forgalomterelések és korlátozások lépnek életbe Miskolc belvárosában – tájékoztatott az MVK Zrt.
Mint írják: az érintett vonalakon a forgalom terelése a belvárosi északi-déli főtengelyről a keletre fekvő, párhuzamos útvonalakra (főként a Király utca és a Lévay József utca tengelyére) hárul, elkerülve a Villanyrendőr, Hősök tere és Népkert környékét.
A verseny teljes ideje alatt módosul a 11-es, a 14-es, a 14G-s, a 20-as, a 21-es, a 28-as, a 34-es, 35-ös, a 36-os, a 43-as, a 44-es és az AU1 jelzésű autóbuszok útvonala és egyes megállóhelye.
A járatok nem érintik a 14-es, 36-os autóbuszok Petőfi tér megállóhelyét, a Hősök tere, a Villanyrendőr, a Népkert, a Szemere-kert, a Kazinczy Ferenc utca, a Nagyváthy utca, a Teleki utca valamint az Erzsébet tér megállóhelyeket.
A terelés alatt ideiglenesen főként más buszvonalak szokásos megállóit használják, mint a Szinvapark (32-es busz megállója), Szigligeti tér (30-as, 31-es busz megállója), Centrum (20-as busz megállója), Vörösmarty utca, Szeles utca, Petőfi tér (oldalsó, 1-es, 12-es, 20-as busz megállója), Dózsa György utca, Malomszög utca megállóhely.
Vasárnap 07:10 és 15:55 között a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszok (VP) közlekednek, és mivel a belvárosi szakasz érintett a versenyben a Selyemrét megálló után terelt útvonalon. Az Újgyőri főtér és Felső-Majláth között továbbra is villamosok járnak.
Kérik tehát az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a részletes útvonal- és menetrendi változásokról, és számoljanak megnövekedett menetidővel.
Az autóbuszok módosuló megállóhelyei:
A 14-es és a 36-os autóbuszok:
A Repülőtér/Bosch végállomásról 06:40 – 15:40 között induló 14-es járatok, valamint a Hejőpark végállomásról 06:40 – 15:40 között induló 14-es járatok terelt útvonalon közlekednek, emiatt a járatok nem érintik Petőfi tér, Hősök tere, Villanyrendőr, Népkert megállóhelyet.
A Repülőtér/Bosch végállomásról 06:20-kor és 14:20-kor induló 36-os járatok, valamint az Avas kilátó végállomásról 13:05-kor induló 36-os járat terelt útvonalon közlekednek, emiatt a járatok nem érintik Petőfi tér, Hősök tere, Villanyrendőr, Népkert megállóhelyet.
- Hejőpark irányába a Petőfi téren a 12-es, 20-as autóbuszok megállóhelyen állnak meg, majd a Szeles utca (1-es autóbuszok megállóhelyén), a Szinvapark (32-es autóbuszok megállóhelyén) és Szigligeti tér (30-as, 31-es autóbuszok megállóhelyén) lehet igénybe venni. Az SZTK rendelőtől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
- A Repülőtér / Bosch végállomás irányában az SZTK rendelő után ideiglenesen a Szigligeti tér (30-as, 31-es buszok megállóhelyén), a Vörösmarty utca (20-as autóbuszok megállóhelyén) és Centrum (a 20-as járatok megállóhelyén) vehetők igénybe. A Szeles utca megállóhelytől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
A 20-as autóbusz:
A Repülőtér/Bosch végállomásról 06:25 – 15:25 között, valamint a Miskolctapolca végállomásról 06:20 – 15:20 között induló 20-as járatok terelt útvonalon közlekednek.
- Miskolctapolca végállomás irányában a járatok nem érintik a Centrum, a Vörösmarty utca és a Népkert megállóhelyet. A Búza tér után a Szinvapark (32-es autóbuszok megállóhelyén), Vörösmarty városrészben (a 32-es buszok megállóhelyén) és Szigligeti tér (30-as, 31-es autóbuszok megállóhelyén) vehetők igénybe. Az SZTK rendelőtől az útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
- A Repülőtér / Bosch végállomás irányában a járatok nem érintik a Népkertet, hanem a 30-as, 31-es autóbuszok Szigligeti tér megállóhelyén állnak meg. A Vörösmarty Mihály utca megállóhelytől útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
A 28-as, 43-as és a 44-es autóbuszok:
A Búza tér végállomásról 06:55 – 15:55 között induló 28-as, a 13:22-kor induló 43-as, valamint a 07:27 – 15:27 között induló 44-es járatok terelt útvonalon közlekednek.
- A Tampere városrész, a Déli ipari Park, Joyson illetve az Auchan Dél áruház (Pesti út) irányában a járatok nem érintik a Hősök tere, a Villanyrendőr és a Népkert megállóhelyet, helyette a Szinvaparknál (a 32-es autóbuszok megállóhelyén) valamint a 30-as, 31-es buszok Szigligeti tér megállóhelyén állnak meg. A 28-as járatok Derkovits Gyula utca, illetve a 43-as és 44-as autóbuszok SZTK rendelő megállóhelyétől az útvonalak és a megállóhelyek változatlanok.
A Tampere városrész végállomásról 07:05 – 15:05 között induló 28-as, a Déli Ipari Park, Joyson végállomásról 06:22 – 14:47 között induló 43-as, valamint az Auchan Dél (Pesti út) végállomásról 06:15 – 15:25 között induló 44-es járatok terelt útvonalon közlekednek.
- A Búza tér végállomás irányában nem érintik a Népkert megállóhelyet, hanem ideiglenesen a Szigligeti tér 30-as, 31-es autóbuszok megállóhelyén állnak meg. Ezt követően az autóbuszok az érvényes menetrendben meghirdetett útvonalon valamennyi megállóhely érintésével közlekednek.
11-es autóbusz:
A Bábonyibérc végállomásról 06:45 – 15:10 között induló 11-es járatok terelt útvonalon közlekednek.
- A Búza tér irányában a járatok nem érintik a Szemere-kert és a Kazinczy Ferenc utca megállóhelyet, ideiglenesen az 1-es autóbuszok Dózsa György utca és Petőfi tér megállóhelyén állnak meg, onnan az eredeti útvonalon közlekednek a meghirdetett megállóhelyek érintésével.
- A Bábonyibérc végállomás felé közlekedő 11-es autóbuszok közlekedését a terelés nem érinti.
34-es autóbusz:
Az Avas kilátó végállomásról 06:20 – 15:00 között induló 34-es járatok, valamint a Bodótető végállomásról 06:52 – 15:27 között induló 34-es járatok terelt útvonalon közlekednek.
- A Bodótető végállomás irányában nem érintik a Népkert megállóhelyet, hanem az SZTK rendelő után ideiglenesen a 30-as, 31-es autóbuszok Szigligeti tér megállóhelyén vehető igénybe. Ezt követően az autóbuszok az útvonala és a megállóhelyei változatlanok.
- Az Avas kilátó végállomás irányában a járatok 12-es, 20-as autóbuszok Petőfi tér megállóhelyén állnak meg, ezután nem érintik a Hősök tere, Villanyrendőr, Népkert megállóhelyet, hanem a Szeles utca (1-es autóbuszok megállóhelyén), a Szinvaparknál (a 32-es buszok megállóhelyén) valamint a 30-as, 31-es buszok Szigligeti tér megállóhelyén lehet igénybe venni. Az SZTK rendelőtől útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
35-ös autóbusz:
Az Avas kilátó végállomásról 06:31 – 15:51 között induló, valamint a Centrum végállomásról 06:45 – 15:45 között induló 35-ös járatok terelt útvonalon közlekednek.
- A Centrum irányában a Népkert megállóhelyet nem érintik, helyette a 30-as, 31-es autóbuszok Szigligeti tér megállóhelyén állnak meg, ezután útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
- Az Avas kilátó végállomás irányába nem érintik a Hősök tere, Villanyrendőr, és a Népkert megállóhelyeket, hanem az Szeles utca (1-es autóbuszok megállóhelyén), a Szinvapark (32-es buszok megállóhelyén), Szigligeti tér (30-as, 31-es buszok megállóhelyén) vehetők igénybe. A Derkovits utca megállóhelytől útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
21-es autóbusz:
A Szondi György utca végállomásról 06:35 – 15:35 között, valamint a Berekalja végállomásról 06:20 – 15:30 között induló 21-es járatok terelt útvonalon közlekednek.
- Berekalja irányában nem érintik a Szemere utca és Erzsébet tér megállóhelyet. A buszok a Vörösmarty utca, Centrum, a Kazinczy Ferenc utca, valamint a 34-es járatok Szemere-kert megállóhelyén állnak meg. A Teleki utca megállóhelytől útvonaluk és a megállóhelyeik változatlanok.
- Szondi György utca irányában nem érintik a Nagyváthy utca, Teleki utca, Erzsébet tér, Szemere utca megállóhelyeket, hanem ideiglenesen az Avasalja utca (21-es buszok megállóhelyén), Malomszög utca (901-es buszok megállóhelyén), a Dózsa György utca, a Petőfi tér (1-es buszok megállóhelyén), valamint a Szinvaparknál (a 32-es járatok megállóhelyén) állnak meg. Ezt követően az autóbuszok útvonala és a megállóhelyei változatlanok.
AU1-es autóbusz:
A járatok az Auchan Borsod áruház irányába 08:35 – 15:25 között terelt útvonalon közlekednek, emiatt nem érintik a Villanyrendőr és a Szemere utca megállóhelyet. A Centrum végállomás után a 32-es járat Avas kilátó irányába lévő Szinvapark megállóhelyen állnak meg,
14G autóbusz
A Szondi György utca végállomásról 07:07-kor induló 14G-s járat terelt útvonalon közlekedik. Az autóbuszok nem érintik a Szemere utca, Villanyrendőr, Hősök tere, Petőfi tér megállóhelyet, helyette a 20-as autóbuszok Vörösmarty utca és Centrum megállóiban állnak meg.
A villamsoközlekedét érintő változások részletesen:
Vasárnap 07:10 és 15:55 között a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér villamos-megállóhely között villamospótló autóbuszok, míg az Újgyőri főtér – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok közlekednek.
Az VP jelzésű pótlóbuszok a Selyemrét villamos-megállóhely után terelt útvonalon közlekednek a Malomszög utcáig. A terelés ideje alatt nem érintik a Soltész-Nagy Kálmán utca, a Szinvapark/ Centrum, a Villanyrendőr és a Városház tér villamos-megállóhelyeket, ideiglenesen a Bajcsy-Zsilinszky utca, a Búza tér/Zsolcai kapu, a Szeles utca, a Petőfi tér és a Dózsa György út autóbusz-megállóhelyeken vehetők igénybe. A járatok a Malomszög utcától az érvényes menetrendben szereplő villamosmegállókban állnak meg egészen a Károly utcáig, az Újgyőri főtéren pedig Felső-Majláth irányába a villamos megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a 6-os autóbuszok megállóhelyén.
Az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 07:10-kor, az Újgyőri főtér megállóhelyről 07:03-kor indul.
Az utolsó pótlóbusz a Tiszai pályaudvar végállomásról 15:55-kor, az Újgyőri főtér megállóhelyről 16:03-kor indul.
A vágányzár előtti utolsó, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 06:55-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 06:35-kor indul.
A vágányzár utáni első, teljes vonalon közlekedő villamos a Tiszai pályaudvar végállomásról 16:10-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 15:50-kor indul.
A villamospótló autóbuszok megállóhelyei:
- a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni, Diósgyőr felől érkezve pedig a leszállóhelyen lehet leszállni;
- a Selyemréten a villamosmegállóban vehető igénybe;
- a Bajcsy-Zsilinszky utca autóbusz-megállóban áll meg (a 3-as járatok megállóhelyén);
- a Búza tér/Zsolcai kapu autóbusz-megállóhelyen áll meg (az 1-es járatok megállóhelyén);
- a Szeles utcán az autóbusz-megállóhelyen áll meg (az 1-es járatok megállóhelyén);
- a Petőfi téren Felső-Majláth irányába az 1-es autóbuszok megállóhelyén, a Tiszai pályaudvar irányába a 12-es autóbuszjáratok megállóhelyén vehető igénybe;
- a Dózsa György út autóbuszmegállóban (az 1-es járatok megállóhelyén);
- a Malomszög utca és a Károly utca között a villamosmegállókban áll meg;
- az Újgyőri főtéren Felső-Majláth irányába a villamos megállóhelyén lehet leszállni és átszállni villamosra. A Tiszai pályaudvar irányába pedig a 6-os autóbusz indulóhelyén lehet felszállni a pótlóbuszra.
(Kép: MVK Zrt.)