A MEAFC NB I-es férfi röplabdacsapata a bajnoki döntő második felvonását játssza ma 19 óra 30 perctől a Miskolci Egyetem Körcsarnokában.
Bagó László együttesének a döntő első mérkőzése nem a tervek szerint alakult, hiszen 3:2-es vereséget (2:0-s hátrányból ált fel a MEAFC) szenvedett Szegeden.
Így itthon javítani kell és nem is lehet más cél április 27-én, csütörtökön, mint a győzelem és vele a párharc állásának kozmetikázása.
– Szegeden több pontatlanság miatt az első szett végjátéka nem sikerült, ettől pedig idegessé, kapkodóvá vált a játékunk – idézte fel az első összecsapás történéseit Bagó László, a MEAFC vezetőedzője. – Két szettes hátrányban sikerült rendezni a sorainkat, az utolsó pillanatig küzdöttünk magunkkal és az ellenféllel is, de a látványos nagy fordítás ezúttal elmaradt. Egy napos pihenő után már a hazai meccsre koncentrálunk, csak az egyenlítés lebeg a szemünk előtt. A vereség ellenére jó hangulatban készülünk, persze nem esik jól ilyen kiélezett, szoros meccsen alulmaradni, de bizakodásra ad okot, hogy a rossz játékkal összeszedett hátrány után nem rogytunk meg, hanem sikerült egymást támogatva felállnunk. Az első meccs feltüzelte a fiúkat, nem is a motiválás a stáb feladata, inkább az, hogy elkerüljük a görcsös akarás állapotát. Remélem, a szurkolók ismét szép számmal kilátogatnak a körcsarnokba. Az elődöntőben, a Dág ellen – amely igazán idegőrlő végjátékot hozott – nyújtott biztatásért nagyon hálásak vagyunk, a nehéz pillanatokban sokat segítettek. Izgalmakban most sem lesz hiány.
– Szerintem mindenki várja a csütörtöki mérkőzést, hétvégén nem úgy alakult a meccs ahogy elterveztük – nyilatkozta a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes játékos, Árva Milán, majd kitért az előttük álló mérkőzésre is. – Próbálunk mégjobban felkészülni a második mérkőzésre és megtenni mindent, hogy kiegyenlítsük a párharcot. Bízom benne, hogy minél többen kilátogatnak a mérkőzésre, és velük együtt harcoljuk ki a győzelmet. Hajrá MEAFC!
A mérkőzésre a belépés ingyenes.