Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy volt a tét, de sikeresen vették az akadályokat csütörtökön, Felsődobszán. 

Öt évvel ezelőtt öt szakterületen – árvízi és vízi mentési képességek, alapvető vízkár-elhárítási tevékenység, keresőkutyás és búvár tevékenység, valamint kötéltechnikai mentés – bizonyították felkészültségüket és szereztek nemzeti minősítést. Ez a Bükk Mentőcsoportot felhatalmazta arra, hogy szükség esetén önállóan, vagy a katasztrófavédelemmel együttműködve hajtsanak végre mentési feladatokat. 

Idén egy új szakterülettel, az alapvető viharkár-elhárítási tevékenységgel bővült a mentőcsoport alkalmazhatósági köre.

Tegnap reggel Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója nyitotta meg a gyakorlatot.

 

A feltételezés szerint az áradó Hernád folyó veszélyeztette Felsődobsza üdülőövezetét, ezért volt szükség a Bükk Mentőcsoport alkalmazására. A feladatok végrehajtása a logisztikai bázis és a vezetési pont kialakításával kezdődött, majd a várható árhullám érkezése miatt mobilgátat kellett telepíteniük az önkénteseknek és az érintett lakók ideiglenes elhelyezéséről is gondoskodniuk kellett. A gyakorlat során szerepet kaptak a kutyás keresők, és a búvárok is.

A nehezen járható területeken hasznosnak bizonyultak az önkéntesek pályázaton nyert quadjai, amelyekkel gyorsan helyükre kerültek a védekezéshez szükséges homokzsákok, míg a búvárok munkájához csónakokon szállították a szükséges eszközöket és anyagokat.

A mentőcsoport tagjai minden helyszínen sikeresen hajtották végre a feltételezett szituációk szerinti feladatokat, így a nemzeti minősítő bizottság megfeleltre értékelte az újraminősítő gyakorlatot.

/Fotó: Mérész Gergő tűzoltó alezredes/