A Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az ügyében hozott ítéletet, aki nagymamája barátnőjének kérésére nem csak az órát állította át annak mobiltelefonján, hanem a netbank alkalmazásán keresztül egy nagyobb összeget is átutalt egy ismerőse számlájára.

A vádlott 2022. július 7-én nagymamájával és annak két barátnőjével Szirmabesenyőben tartózkodott, amikor a sértett megkérte az általa gyerekkora óta jól ismert férfit, hogy segítsen neki a mobiltelefonján az órát átállítani.

A vádlott a telefon nyomkodása közben megtudta a sértettől születési dátumát és ennek birtokában az idős hölgy netbank alkalmazásán keresztül nagyobb összeget utalt át egy ismerőse számlájára. 

A sértett csak az esti órákban, otthon vette észre a tranzakciót és ezt követően megpróbálta felhívni a férfit, illetve üzenetet is küldött neki, de nem járt sikerrel.

Másnap reggel a vádlott megjelent az idős nő miskolci lakásán, aki beengedte, abban bízva, hogy az előző napon történtekre magyarázatot kap. A férfi azonban ismét a sértett telefonját követelte, de a nő ellenállt. A férfi válaszul egyik kezével fojtogatni kezdte a nőt, másik kezével pedig a telefont próbálta kivenni az asszony nadrágjából.

A nő az egyre erősödő erőszaktól megijedt, és engedte, hogy a vádlott a készüléket megszerezze, amivel távozott a lakásból. Ezt követően a férfi ismét tranzakciót kezdeményezett, majd letette a telefont a lakás ajtaja elé, becsengetett, és elszaladt.

A bíróság a vádlottat zsarolás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Enyhítő körülményként értékelte a vádlott részbeni beismerését és a tárgyaláson tanúsított megbánó magatartását, illetve a kár részbeni megtérültét, míg súlyosító körülményként esett latba a folytatólagos elkövetés és az, hogy a vádlott a sértettel fennálló személyes kapcsolatát felhasználta a bűncselekmény elkövetéséhez.

Az ítélet nem jogerős.