Kezdőlap KÉK HÍREK

Megpróbálta elütni felesége szeretőjét egy kazincbarcikai férfi 

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki először megpróbálta elütni, majd "viperával" ütlegelte a feleségével szerelmi kapcsolatot tartó férfit. 

A főügyészség közleménye szerint tavaly januárban a vádlott gépjárművel haladt Kazincbarcikán, amikor észrevette szintén autót vezető haragosát. Amikor a két jármű elhaladt egymás mellett, a másik férfi mutogatott a vádlottra, aki ezért megfordult és követni kezdte. Ezután mindketten megálltak autójukkal, kiszálltak és folyamatos szitkozódás közben elindultak egymás felé

Végül a vádlott visszaült a gépkocsiba és megpróbálta elütni a sértettet, de csak elsodorta, ezért újra kiszállt, és egy teleszkópos fém rúddal tizenkétszer megütötte őt – tájékoztatta az MTI-t Jogg Zsolt, a főügyészség helyettes szóvivője. 

A bántalmazott nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, közúti járművezetéstől eltiltás büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.