Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Városunk turisztikai információs irodája, a Tourinform Miskolc évek óta szervez tematikus városnéző sétákat. 

Ezek repertoárja bővül most két új ajánlattal, amelyek kimondottan az általános- és középiskolás diákoknak szólnak.

A „Kalandos tanóra az állatok nyomában” című, nagyjából egy órás belvárosi séta alsó tagozatos diákok számára ajánlott, akik a városnézésen felfedezhetik Miskolc belvárosának „állatait”, hallhatnak a béka legendájáról, az Aranyszarvasról, megismerhetik Mancs történetét, és megnézhetik, hol találhatók a homlokzatokon oroszlánok vagy méhek.

A „Rendhagyó irodalomóra Miskolc belvárosában 90 percben” címet viselő séta célközönsége a felső tagozatosok és a középiskolások. A Szinva terasztól a Deák téren át a Városház térig tartó sétán meghallgathatják, hogy vallott szülővárosáról Szabó Lőrinc, valamint hogyan írt az egykori zárdaéletről Kaffka Margit. Megtudhatják, melyik épület ihlette versírásra Móricz Zsigmondot, hova járt udvarolni Jókai Mór, és milyen javai voltak Miskolcnak 200 évvel ezelőtt. 

Az irodát működtető MIDMAR Kft. bízik abban, hogy kedvező fogadtatásra találnak a rendelhető városnézések, hiszen mindkét séta jól beilleszthető a városismereti előadásokba vagy az irodalomórák tananyagába.

A sétákról bővebb információk itt találhatók: hellomiskolc.hu/varosnezo-setak.

/A nyitóképen: A Szinva terasz almái/