A fesztivál sikere évtizedek óta teretlen, mert a miskolciak büszkék a Kocsonyafesztiválra, mert ez a fesztivál Miskolcon van otthon.  

Veres Pál polgármester bejelentette, hogy a régió legnagyobb gasztro-kulturális fesztiválját 2024. március 8-10. között rendezik meg.

A városvezető az elmúlt hónapokban széleskörben egyeztetett a Kocsonyafesztiválról, annak szervezéséről, időpontjáról. De a miskolciak részéről is számos megkeresés érkezett azzal kapcsolatban, lesz-e fesztivál, és ha igen, akkor mikor rendezik meg azt. Miután a tárgyalások lezajlottak, a polgármester közösségi oldalán jelentette be a hírt, rögzítve az ország egyik legnagyobb téli rendezvényének időpontját – olvasható a Miskolci Önkormányzat közleményében.  

Mint emlékezetes: a városvezetés 2020-ban jelentette be, hogy hét év után hazatér Miskolcra a Kocsonyafesztivál. A rendezvény a régi időket idézve akkor hatalmas sikerrel zárt – a miskolciak és a város vendégei tízezres számban szórakoztak a régió legnagyobb gasztro-, kulturális fesztiválján. A Covid járvány után, két év kihagyással, idén márciusban rendezhettek Miskolcon újra Kocsonyafesztivált, akkor már közel 250 ezer ember jött el a koncertekre, rendezvényekre, negyedmillió ember vitte hírét a miskolci ünnepnek, a miskolci kocsonyának.

A Kocsonyafesztivál az észak-magyarországi régió, s ezen belül Miskolc egyik legnépszerűbb rendezvénye – emelik ki a közleményben. Először 2004-ben rendezték meg, az évek alatt egyre népszerűbb és egyre ismertebb lett a program. 2010-ben kiváló minősítést kapott a rendezvény, ekkorra már nemcsak az ország minden tájáról, de a szomszédos országokból is érkeztek látogatók a fesztiválra, csakúgy, mint bő egy évtizeddel később.

 

(Képek/forrás: Miskolc MJV – Polgármesteri Hivatal)