Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Poloskainvázió jöhet a nyárias idő miatt – számolt be a Tények. A meleg időben ugyanis tömegével támadnak és óriási károkat tudnak okozni többek között a paradicsomban. 

“A növényeket megrágja, és olyan anyagokat juttat be, amitől elszáradnak a levelek” – panaszolta a Tényeknek egy gazda. A poloskáknak úgynevezett szúró-szívó szájszervük van. Amikor a növénybe ezt beleszúrják, méreganyagot fecskendeznek bele, a fertőzött termés pedig ezután megrohad.

 

Ahogy melegszik az idő, a rovarok is egyre többen lesznek. “Most az áttelelő népesség jön elő, tehát ez imágó-alakban telel át, majd megkezdi a tojásrakást. És akkor a hőmérséklettől függően, amikor a paradicsom már kezd egy kicsit zsendülni, akkor fog majd tömegesen előjönni” – prognosztizálta Hajdú Csilla, növényvédő szakértő. 

Poloska ellen házi módszerek
Bevált házi praktikák, amikkel kiűzheted a poloskákat a lakásból

A szakemberek szerint a termést permetezéssel lehet leginkább megvédeni a rovaroktól. A poloskák azonban a lakásokat is ellepik, bármilyen apró résen be tudnak jutni. Büdösek és hangosak, de egy szúnyogháló védelmet jelenhet ellenük.