Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Mentőmellényekkel a gyerekek biztonságáért

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felállította legújabb mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Balatonlellén. Ezzel már kilenc ilyen egység segíti a Balatonban fürdőző gyerekeket.

A narancssárga, mentőmellényt formázó állványon tizenkét darab gyerekméretű mentőmellény található, ezeket a kicsik ingyenesen használhatják addig, amíg a strandon tartózkodnak.

Az első állványokat két éve avatták fel, a közösségi mentőmellény-szolgáltatásról pedig folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek. Az ingyenesen használható szolgáltatásnak köszönhetően a szülök biztonságban tudhatják gyermekeiket, közölte a VMSZ. 

A balatonlellei az első olyan állvány, amit nem egy szervezet finanszírozott, hanem többen adták össze a költségét. A szakszolgálat tájékoztatása szerint az állványokon galléros mentőmellényeket helyeznek el, melyek kint tartják viselőjének fejét a vízből. Ezeket úgy alakították ki, hogy ha a valaki arccal lefelé esik a vízbe, akkor automatikusan a hátára fordítja a bajba jutottat.    

Mentőmellényállvány a balatonlellei három helyszínen túl Siófokon, Balatonalmádiban, Balatonkenesén, Alsóörsön, Keszthelyen és Gyenesdiáson működik.

Fotó: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata