A júliusi albérletpiaci főszezonban is visszafogott maradt a lakbérek emelkedése, a ponthatárok kihirdetése után pedig megtorpant a drágulás – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének legfrissebb adataiból.
Júliusban országosan 1,6 százalékkal, Budapesten pedig 1,7 százalékkal nőttek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben országosan és a fővárosban is 5–5,5 százalékos emelkedést mértek.
Az elemzés szerint a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét növekedni kezdtek a bérleti díjak, a havi drágulás azonban a korábbi évekhez képest szerény maradt. A ponthatárok kihirdetése után az áremelkedés ráadásul meg is torpant.
Budapesten július elején, a ponthatárok kihirdetéséig 260 ezerről 266,5 ezer forintra emelkedett a kiadó lakások átlagos bérleti díja, az albérletszezon indulása után azonban ismét 260 ezer forintra csökkent.
Az országos éves drágulás szintén jóval mérsékeltebb a korábbi években tapasztalt 10–11 százalékos ütemnél.
Miskolcon 130 ezer forint a középérték
Augusztus elején Budapesten 260 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. Az egyetemvárosok közül Debrecenben 220 ezer, Szegeden 210 ezer, Győrben és Székesfehérváron egyaránt 200 ezer, Pécsen 180 ezer, Miskolcon pedig 130 ezer forint volt a bérleti díjak középértéke.
Az adatok szerint 2020 óta mindössze 2025 júliusában volt a mostaninál kisebb a havi drágulás: akkor országosan 1,4 százalékos emelkedést mértek.





