Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Milliós adótartozása keletkezett. Úgynevezett felnőtt tartalmú képek és videók internetes feltöltéséből mintegy 15 millió forint bevételt szerzett az az adózó, akinél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogkövetési vizsgálatot végzett. A bevételét elmulasztotta feltüntetni bevallásaiban, azonban a jogkövetési vizsgálat hatására önellenőrzést nyújtott be, és mintegy hárommillió forint fizetendő adója keletkezett.

Kockázatelemzői jogsértés gyanúja merült fel

Így történt ez annál a celebnél is, aki egy brit közösségi platformról mintegy 15 millió forint bevételre tett szert. A közösségi oldal a „kreatív” tartalomgyártókat és „rajongóikat” hozza össze. A formás idomokról készült képeket, videókat havidíj fejében tekinthetik meg a rajongók, de további díjért egyedi kéréseket is megfogalmazhatnak.

A tartalomgyártó korábban adószámot váltott ki tevékenységéhez, azonban a képek feltöltéséből származó bevételét nem tüntette fel bevallásaiban.

A NAV megkereste a számláját vezető pénzintézetet, és a banki kivonatokon feketén-fehéren látszott a külföldi jövedelem. A jogkövetési vizsgálat hatására a bevallásait önellenőrizte, aminek nyomán mintegy hárommillió forinttal növekedett fizetendő adója. Az ilyenkor kötelező önellenőrzési pótlék lerovásával az adóbírság, a mulasztási bírság és a késedelmi pótlék alól is mentesül az adózó.

 A tartalomszolgáltató platformon szerzett jövedelem adózásáról részletes információk a NAV honlapján olvashatók.

A fotó illusztráció (forrás: Shutterstock).