Persze mindez a hozzájárulásuk nélkül történik, előre telepített appok segítégével. Kína ugyan elfogadott egy saját GDPR-törvényt nemrég, de az állam nem feltétlen tartja be ezt.

Hozzájárulás nélkül, nagyüzemben gyűjtik a Kínában eladott androidos okostelefonok felhasználóik adatait. A megfigyelő államot kimaxoló népköztársaságban emiatt a telefonok tulajai nehezen tudnak elbújni a hivatalos szervek elől, identitásukat könnyen felfedik.

Egy tanulmányra hivatkozva arról ír a lap, hogy a Xiamoi, OnePlus és Oppo Realme telefonok operációs rendszerei, valamint az előre telepített alkalmazások is halásszák az adatokat. Ezeket az állami szerveken kívül sokszor magáncégek, mint a Baidu (kvázi a kínai Google) vagy a helyi mobilszolgáltatók is megszerzik. És mivel az óriás techcégek Kínában állami kontroll alatt is vannak bizonyos szinten, ezek az adatok is becsatornázódnak a megfigyelő állam megfelelő helyeire.

A tanulmány némiképp naivan megjegyzi, szigorúbb adatvédelemre lenne szükség, hogy a kínai mobilozók, netezők jobban megbízzanak a kínai techcégekben. A kínaiak valóban óvatosak, igyekeznek kevés adatot megosztani a szolgáltatókkal és a felhőszolgáltatásokat is meglepően kevesen használják.
Mihez férhetnek hozzá a magáncégek és állami aktorok? Többek közt az eszköz azonosítójához, a helymeghatározás adataihoz, a kapcsolati hálóhoz (telefonszámok, metaadatok). Ráadásul Kínában a telefonszám szorosan hozzátartozik egy személy adataihoz, annyira, mint nálunk pl. a személyi szám. Mint említettük, hozzájárulást nem kérnek az appok az adatok felporszívózásához, és nincs olyan opció, hogy a felhasználó nemet mondjon erre. Az adathalászat még akkor is pörög, amikor a felhasználó elhagyja Kína területét, pedig ez más államokban már nem biztos, hogy szabályos.

Ami sokkoló lehet, hogy a kínaiak telefonjai még akkor is küldtek adatokat a szolgáltatónak, amikor a SIM-kártya sem volt bennük. Mindez azért is érdekes, mert Kína nemrég fogadott el egy GDPR-szerű adatvédelmi törvényt, amivel – a kutatás szerint – reflexből szembemegy az állam.