December 11-én, vasárnap, a délutáni óráktól közlekedhetünk a turbókörforgalomban, az Y-hidat pedig egy nappal később, december 12-én, hétfőn délután négy órától használhatjuk.

 

Az Y-híd építése és az azt övező komplex, közlekedésre ható projekt befejezése napokon belül véget ér és ezzel befejeződik az utóbbi idők legkomplexebb, Miskolcot érintő infrastrukturális beruházása.

A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legfrissebb tájékoztatása szerint a turbókörforgalom mellett a közlekedők használatba vehetik a kétszer két sávosra bővített Vörösmarty utcát is, amely a Soltész Nagy Kármán utcától egészen a híd lábáig zsákutcaként használható a híd megnyitásáig.

Az Y-híd folytatására egy kétszer két sávos, végig a felszínen vezetett főút engedélyezési és kiviteli tervét készítik, az Y-híd és a József Attila úti nagy körforgalom között, egy nagyjából három kilométeres szakaszon.

A tömegközlekedés új menetrendi változása december 13-án, szerdán, üzemkezdettől lép életbe.

/Fotók: nif.hu, archív N.K./