A Miskolci Állatkert és Kultúrpark harminckilencedik születésnapjának apropóján beszélgettünk Veress Tamással, az állatkert gyűjteményi vezetőjével és szemezgettünk kicsit az ott élő állatokhoz kapcsolódó érdekességek között.

Természetesen a fotók sem maradhattak el.

Kezdjük egyből a szülinaposokkal. A tigrislányok, akik egy alomból származó testvérek, kedden (augusztus 16.) töltötték be a kilencedik életévüket. A Miskolci Állatkert elsőszülött Európai bölénye, Szabi pedig csütörtökön (augusztus 18.) volt három éves, ezért nyugodtan mondhatjuk, ők az állatkerttel együtt ünneplik a születésnapjukat.

Megtudtuk azt is, hogy a medvék, Dorka és Borka, éppen tíz éve, másfél éves bocsokként érkeztek, ezért ők is jubiláltak a héten.

További érdekesség, hogy Cimpa, a harminchárom éves Rhesus-majom a legidősebb és legrégebbi lakó, aki egyben az első majom volt az egykori Vadasparkban. Cimpa 1989-ben született és 1994-ben került ide Budapestről. Ennek következtében mindegyik, az állatkertben élő Rhesus-majom a gyermeke vagy az unokája.

A gyűrűsfarkú makiknál a 2004-ben érkezett Gizi a dinasztiaalapító nőstény, számtalan leszármazottal, akiknek nagy része már más állatkertekbe költözött. Jelenleg az egyik lányával él együtt, a szomszédjában pedig a volt férjei és a többi, hímnemű kölykei laknak. Ráadásként közöttük van Gizi legújabb párja is, aki nemrég érkezett, ezért még szokják egymást.

A két idősebb tevekanca, Kobi és Lívia tizenöt éve élnek a Miskolc Zoo-ban és két éves koruk körül érkeztek, ezért számtalan utóddal büszkélkedhetnek. A velük élő fiatal kanca is egyikőjük csikója, ráadásul nemrég érkezett hozzájuk egy fiatal, két-három éves tevecsődör, ezért náluk is izgatottan várják a későbbiekben az utódokat, ami jövőre még nem valószínű, de két évvel később nagy eséllyel várható.

A kulán csődör (ázsiai vadszamár) is legalább tizenöt éve a Vadaspark lakója, ahogyan a Dávid-szarvas bika, Milu is, aki azért számít kuriózumnak, mert a magyar állatkertek közül kizárólag Miskolcon látható, mert fajtája a természetben már kihalt, ezért kizárólag állatkertekben tekinthetjük meg őket. 

Veress Tamás azt is elmondta, hogy Dancinget, a kúszósül nőstényt az észak-amerikai vadonban fogták be egykori párjával, Wattal együtt, ezért az ő életkorát csak megsaccolni lehet. Az biztos, hogy kifejlett, felnőtt példány volt, ezért legalább két éves volt, de az is lehet, hogy tizenkettő. A Miskolci Állatkertbe kilenc évvel ezelőtt érkezett és számtalan utódot nemzettek Wattal, akik jelenleg bel- és külföldi állatkertekben élnek, mert ezek az állatok is nehezen szaporodnak fogságban, ezért Dancingék utódaira mindig nagy volt a kereslet.

Az állatkert rénszarvas bikája még fiatal, két-három éve érkezett, nagyon szeretnének párt találni neki, de nem könnyű. Befogottak ugyanis szinte nincsenek, így az állatkerti állomány is kevés. Ráadásul mindenhol csapatban szeretnék tartani őket, ezért nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Ettől függetlenül az állatkert vezetősége türelmesen beállt „a sorba”, hogy hozzájuthassanak egy nőstény rénszarvashoz.

A szintén nehezen beszerezhető állatok között szereplő nagy szőrös tatuból egy pár él az állatkertben, ők egyelőre még nem szaporodtak, ezért mindenki nagyon várja, hogy utódaik szülessenek.