Találatok a következő címkénkre:
augusztus 20.
Rekordot hozhat az augusztus 20-i hosszú hétvége az utasbiztosításoknál
Jelentős forgalomra számít az utasbiztosítások piacán az augusztus 20-i négynapos hosszú hétvégén a Netrisk. A biztosításközvetítő adatai szerint az ünnepi időszak hagyományosan kiemelkedő. A legutóbbi, 2024-es négynapos hétvégén 45 százalékkal...
Virágba borult Debrecen
Tizenkét virágkocsi, 17 hazai művészeti csoport és kilenc nemzetközi formáció vonult végig csütörtökön Debrecenben, az 57. Debreceni Virágkarneválon. Az államalapítás ünnepének egyik leglátványosabb eseményén idén is számos különleges produkció várta...
Augusztus 20: Cserhalmi György vehette át a Magyar Érdemrend nagykeresztjét
Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az Országházban. A magyar emberek...
Zivatarok érkeznek, helyenként heves viharokra is számítani kell
Csütörtök délutántól egyre nagyobb eséllyel alakulhatnak ki zivatarok a Dunántúl északnyugati részén, illetve az Alpok felől is besodródhatnak zivatarok. Estére az Északi-középhegység nyugati térségében sem zárható ki villámlással kísért...
Programdömping a nemzeti ünnepen
Több száz programmal várják az érdeklődőket Budapesten augusztus 20-án, az államalapító Szent István király ünnepén. Az idén is lesz Mesterségek ünnepe a budai Várban, megrendezik a Magyar Ízek Utcáját, lesznek...
Zászlófelvonással kezdődött az ünnepségsorozat
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnökének jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, csütörtök reggel a...
Elkóborolt a kutyus? Irány a benzinkút!
Az augusztus 20-i tűzijáték sok kutyát megijeszt, a rémült állatok pedig gyakran elszöknek otthonról. A Mol ezért idén is segítséget kínál az elkóborolt kutyák azonosításához: mintegy 350 töltőállomásán áll...
Csütörtöktől ismét másodfokú hőségriasztás lép életbe
Csütörtökön újabb hőhullám érkezik: az országos tisztifőorvos augusztus 20-án, nulla órától vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el Magyarország teljes területére. A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban ismét tartósan...
Díszvendég az Egyesült Államok
Az amerikai függetlenségi nyilatkozat megszületésének 250. évfordulója alkalmából az Egyesült Államok lesz a díszvendége a 40. Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 20. és 23. között rendeznek meg Budapesten. „Az eseményre 18...
Nap Képe: ilyen lesz az ünnep Miskolcon
Az ünnepi plakáton minden fontos információ megtalálható az augusztus 20-i, városi ünnepségről. Mutatjuk is. Fotó: Facebook
NEKED AJÁNLJUK
Tigris után selyemmajmot csempészett a tiszafüredi férfi
Ismét lecsapott a rendőrség arra a tiszafüredi férfira, aki tavaly egy illegálisan behozott tigriskölyökkel bukott le. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tájékoztatása szerint a...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Elmúló kapcsolatok, nehéz búcsúk és fájdalmas emlékek rajzolják ki FILO új konceptalbumának...
Az olaszok sem fáznak. Olaszország majdnem minden részén a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a negyven...
Ez az a nyári csemege, amit valószínű nincs olyan, aki nem szereti. Persze tudjuk, kivételek vannak. De sokan imádják és...




