Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel egy éve már, hogy a Zwicky Tranziens Létesítmény csillagászai felfedeztek egy üstököst egy széles látómezejű felmérő kamera segítségével, amely a becslések szerint ötvenezer évente egyszer tesz meg egy Nap körüli pályát – írja az index.hu.

Ez azt jelenti, hogy utoljára az őskőkorszakban vagy más néven paleolitikumban élők, azaz a Neander-völgyi emberek láthatták legutóbb az üstököst.

Az üstökös február 1-jén kerül majd a legközelebb a Földhöz, amikor 0,28 CsE-re (Csillagászati Egységnyire) fog elhaladni tőlünk, azaz 41 888 000 kilométer távolságra. Az optimista előrejelzések szerint az esti égbolton szabad szemmel is megfigyelhető lesz majd. Ehhez elengedhetetlen természetesen a teljesen derült idő is.

Varga-Verebélyi Erika csillagász, a Bükki Csillagda csillagászati tárlatvezetőjének először január 23-án éjjel sikerült először lefotóznia a közeledő üstököst.

/Fotó: Varga-Verebélyi Erika csillagász, 2023. január 23./

A legnagyobb nagyítású kép azt a látványt tárja elénk, amit a saját szemünkkel látni lehet a távcsövekben. Bár vizuálisan nem olyan részletes, mint amilyet a sajtóban gyakran megjelenő gyönyörű asztrofotókon látni, egyértelműen kivehető az üstökös magja és a körülötte fénylő kóma, valamint a rövidnek látszó halványabb csóva. Jelenleg a Földtől 43 millió km-re található, vagyis több, mint százszor messzebb van mint a Hold! 

/Fotó: Bükki Csillagda/

Varga-Verebélyi Erika január 30-án hajnalban ismét lencsevégre kapta a C/2022 E3 (ZTF) névre keresztelt égitestet a csillagda teraszáról. 

/Fotó: Varga-Verebélyi Erika csillagász, 2023. január 30./

Varga-Verebélyi Erika legjobb képeiből egy látványos GIF is készült, amit a Bükki Csillagda Facebook-oldalán tekinthettek meg.

/Fotók forrása: bnpi.hu, Nyitókép: A Hold első negyedben volt a nyugati égbolton, beragyogva azt, ahogy megfigyelhető a teljes égbolt panoráma felvételen. (A képet Siomos Angelos és Romenda Roland csillagászati tárlatvezetők készítették.)/