Noha a hatóságok már megkezdték az érintett területek evakuálását a közelgő hurrikán miatt, Will Peratino és társa, Lauren Stepp még ekkor sem hagyták el a Pine Island-i telephelyet, ahol többek között papagájseregük is volt.

Miután a hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy haladéktalanul hagyják el otthonukat, ugyanis a közelben összeomlott egy híd, az utak nagy része pedig abszolút járhatatlanná vált, a házaspár azon tanakodott, hogyan tudnák megmenteni két makijukat és 275 (!) papagájukat, köztük a világ legritkább madaraival.
Mivel a mentőakciót ketten nem tudták volna kivitelezni, az AP beszámolója szerint “Noé bárkája hadművelet” néven egy közösségi akciót indítottak, hogy befogják a madarakat, ketrecbe rakják őket, s elszállítják őket a szigetről.
“Soha nem hagynánk őket magukra. Soha” – szögezte le Stepp, miközben önkéntesek tucatjai érkeztek hozzájuk, s mind azon dolgoztak, hogy a Malama Manu Menedékházban begyűjtsék a hatalmas madárállományt.
Stepp rámutatott, amennyiben a madarak nem kapnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot és vizet, úgy elpusztulnak, márpedig ezzel a tudattal ő nem lenne képes élni.
A “malama” egy hawaii szó, jelentése védelem, míg a “manu” madarat jelent.
A madarak általánosságban is a vadvédelmisek által adományozott élelemre kénytelen támaszkodni az Ian hurrikán óta, ráadásul a leomlott híd és az egyre fogyó benzinkészlet miatt egy ideig nem lesz számukra elérhető friss gyümölcs.