Pest, Buda és Óbuda egyesítése, azaz Budapest létrejötte 150. évfordulója alkalmából ünnepségsorozattal készül a főváros, több mint száz programmal tisztelegve a jubileum előtt. 

November 17-től egy éven át zajlik majd az eseménysorozat, a programok nagy részét várhatóan jövő áprilisától tartják meg. A tervek szerint harminc kiemelt és hatvan intézményi programja lesz a fővárosnak, a kerületi rendezvényeken túl.

Budapest-nyitány pályázat

Készül egy Budapest monográfia, egy kiállítás a Budapest-identitásról a Budapesti Történeti Múzeum által, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig pályázatot ír ki egy Budapest-nyitány megírására. A Budapest Nagyregény projekt során a főváros 23 kerületében, írók és civilek közreműködésével készül, egy helyi történeteket elmesélő összeállítás. Lesz fényfestő fesztivál. 

Különleges lesz az a rózsakert, ami annyi tőből áll majd, ahány magyar település van.

 

A Fővárosi Közgyűlés 1991. március 21-ei döntése értelmében a főváros ünnepnapja november 17., annak emlékére, hogy 1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Jövőre ennek lesz a 150. évfordulója.

Boldog szülinapot!

(fotó: pixabay)