Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Nyílt nap az állategészségügyi telepen

Ismét találkozhatnak Miskolci Állategészségügyi Telepen a szeretetre vágyó kutyákkal, macskákkal, ez már a 240. nyílt nap lesz szombaton. Az örökbefogadást is ekkor lehet elindítani.

„A nyílt nap szívet melengető program: az érdeklődők sétálhatnak a telep védenceivel, megsimogathatják őket, és átadhatják nekik azt a figyelmet és törődést, amely számukra a legnagyobb ajándék. Egy rövid séta vagy néhány perc közös játék hatalmas élményt jelent mind az állatok, mind a látogatók számára.” – harangozta be a szombati programot a Miskolci Városgazda. A nyílt napok évek óta erősítik a kapcsolatot a város lakói és a telep között, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több sorsa jobbra fordulhasson.

A Miskolci Állategészségügyi Telepen már 240. alkalommal tartanak nyílt napot november 15-én 10 és délután 2 között. A rendezvény egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy aki szeretné, elindíthassa az örökbefogadás folyamatát, és hosszú távon felelős gazdává válhasson. A telep munkatársai örömmel fogadnak minden adományt: régi törölközőt, rongyot, edényt, fagyasztott húst, rizst, játékot, nyakörvet vagy bármely más eszközt, amely megkönnyíti a kutyák és macskák mindennapjait.

A gazdára váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán.

(Illusztráció: Miskolci Városgazda)