Az Ultras Diósgyőr a DVTK támogatásával szervez nagyszabású jótékonysági akciót a beteg gyermekekért.

Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak olyan beteg kisgyerekek, akiknek ezzel a segítséggel a gyógyulását segíthetnénk elő, esetleg sajnos utolsó időszakait könnyíthetnénk meg – olvasható a DVTK Ultras Facebook-oldalán. – Gábor, kislánya emlékének adózva, lévén komoly versenyzői múlttal is rendelkező harcművész, megfogadta, hogy 100.000 fekvőtámaszt teljesít. Az utolsó 100-at szeretné velünk, a Diósgyőr szurkolóival és a DVTK sportolóival együtt lenyomni december 3-án, a Haladás elleni mérkőzést megelőzően, a DVTK Stadion előtti téren.

Mint írják, közös gondolkodásunk alapján jött az ötlet, hogy a már kilenc éve megkezdett év végi gyűjtésüket még magasabb szintre emelve, jótékonysági akciót szervezzenek az eseményhez kötve, és arra kérik szurkolótársaikat, segítsenek, hogy ezúttal nagyon komoly anyagi támogatást nyújthassanak együtt a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának.

Az Ultras Diósgyőr és a DVTK közös gyűjtése 2022. december 10-ig tart.

Az adományokat a DSZK (Diósgyőri Szurkolók Közössége) számlaszámára lehet utalni: 11600006-00000000-83461268 (külföldi utalás esetén a HU26116000060000000083461268 számlaszámra).

A közlemény rovatba kérik azt feltüntetni, hogy: „FEKVŐTÁMASZ”!

Ti vagytok a legnagyobbak!

– Az elmúlt években a szurkolókkal közösen a DVTK már sokszor bebizonyította, hogy hegyeket képes megmozgatni, ha arra van szükség – nyilatkozta dr. Világi Péter, a klub kommunikációs és marketing igazgatója. – Természetesen első szóra igent mondtunk az ultrák megkeresésére, hiszen most is egy igazán nemes ügyről van szó. A legutóbbi hazai meccsen 7340-en szurkoltunk a helyszínen, ha mindenki csak 100 forintot utalna most el, már az is egy nagyon komoly összeg lenne. 

– Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedik – nyilatkozta Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője. – Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szeretnénk segíteni egy pénzgyűjtéssel, amelyhez nagy örömünkre a DVTK is csatlakozott. 

/Nyitókép: A jó formát mutató, tabella első, Kuznyecov Szergej vezette csapatunk is csatlakozott az Ultras Diósgyőr és a DVTK közös jótékonysági akciójához!/