Nyugati nyaralás kelet-európai izgalmakkal

Maurer Gyuri (Mészáros Máté) ügyes autószerelő, még a pártvezetők Ladáit is hozzá hordják. Családja – főleg vagány, de kicsit reményvesztett felesége (Pokorny Lia), aki kissé ellaposodott kapcsolatukat egy külföldi nyaralással szeretné feldobni – az utazás lázában ég.

Már épp indulnának, ám a négy útlevél helyett csak három érkezik meg. Ekkor a férj úgy dönt, bármi áron megvalósítja az álmot, kölcsönveszi egy disszidens magyar nála hagyott autócsodáját és a nyugatra igyekvő magyarok helyett nyugatról érkező turisták lesznek. Nem is sejtik, milyen „élmények” várnak rájuk.

Tiszeker Dániel és Lévai Balázs, rendezők

A Nagykarácsony után, ráadásul egy éven belül, újabb sikerfilmet alkottak. Ráadásul mindketten rendezői a filmeknek. Hogy működik ez a gyakorlatban?

Lévai Balázs: – Azt szoktam mondani, hogy ez olyan, mint a matematika, tehát az egy meg egy az több, mint az egy. Ha mi nem harcolunk vagy küzdünk egymással, hanem a kettőnk tudása és kreativitása összeadódik, akkor abból több és jobb lesz. Nyilván, ha bármiben nem értünk egyet, azt nem a színészek és a stáb előtt vitatjuk meg, de nyilván azért tudunk együtt dolgozni már több film óta, mert nem okoz különösebb problémát, hogy egy hullámhosszra kerüljünk.

Vannak azért önök között véleménykülönbségek, amikor még a felkészülési fázisban van az adott alkotás?

Tiszeker Dávid: – A nézőket igazából nem érdekli, hogy hány rendező készítette a filmet, ők egy jó filmet akarnak látni, és ez lebeg a szemünk előtt. Egyébként is tévesnek tartom azt az elképzelést, hogy egy adott film kizárólag a rendező munkája, mert a Nyugati nyaralás például százhúsz ember munkája. Ahhoz az élményhez, hogy a nézők ki tudjanak kapcsolni és jól szórakozzanak, ezeknek az embereknek a munkája mind hozzátett valamit. A mi esetünkben ehhez az kell, hogy kétféle humor találkozzon és ütközzön össze. Ráadásul én 1984-ben fogantam, sok mindent nem tudok a korszakról, tehát a hitelesség kérdésében nagyon fontosak voltak Balázs élményei és meglátásai.

Honnan jött az ihlet, hogy egy ennyire abszurd vígjátékot készítsenek?

Lévai Balázs: – Soha nem lehet tudni, hogy miből lesz film. Rengeteg ötletünk van, tucatnyit végigbeszélünk, végiggondolunk, majd mégsem lesz belőle film, mert valamiért a csillagoknak nem olyan az állása. A Nyugati nyaraláshoz jött egy jó alapötlet: nyolcvanas évek, családi vígjáték, nyaralás, krimi, mindez így együtt és erre sikerült Tasnádi István forgatókönyvíróval együttműködve egy olyan történetet találni, amely izgalmas, vicces és szórakoztató egyszerre.

 Pokorny Lia, a nyugatra vágyó családanya szerepében

Milyen érzés fogta el, amikor felkérték erre a szerepre és először meglátta a forgatókönyvet? 

– Első körben egy castingon vettem részt. Van, hogy a színészek néha nem értik, miért van erre szükség, hiszen ismerik már őket a rendezők, de ez valójában tényleg nagyon fontos. Ilyenkor a szereplőket „egymáshoz illesztik” és megnézik, hogyan működnek együtt. Előfordul ugyanis, amikor felkérnek egy színészt, – mert úgy gondolják, milyen jó lenne az adott szerepre – hogy végül kiderül, a többiekhez egyáltalán nem passzol.

Ezek szerint a próbafelvételen ismerte meg jobban a történetet és a karaktert, amelyet végül önre osztottak.

– Igen, így történt és amikor azt a pár jelenetet játszottuk a próbateremben, magamban azt éreztem, hogy: „Úristen, könyörgöm, kérem, ezt nagyon szeretném, annyira érzem”. Mindeközben persze próbáltam nem rágörcsölni, hiszen ha túlságosan akarja az ember, akkor nem sikerül, de valahogy azt éreztem, hogy ezt tudom.

Hogyan gondol vissza a nyolcvanas évekre? 

–Ez az időszak meghatározó szerepet töltött be az életemben. Úgy érzem, mintha a társadalom a kamaszkorát élte volna, miközben volt benne egy édes naivitás. Tudtuk, hogy miről nem szabad beszélni, illetve mi az ami nyugaton jobb, de már kollektív szinten lehetett érzékelni, hogy valami változás közeledik és ez ott zizgett a levegőben.

Vérbeli komikaként rengeteg vígjátékban szerepel és szerepelt. Hogyan tudja megtartani azt a finom egyensúlyt, hogy ne váljon karikatúrává az adott karakter?

– Nagyon nagy tévedés, hogy a vígjátéki szerepeket viccesen kell játszani. Pont az a gyönyörű, hogy ugyanolyan komolyan kell venni a színészi játékot, mint bármely drámai szerepnél. Attól lesz humora, hogy a szereplő számára a problémája, ami egy abszurd dolog, véresen komoly. Azért imádom ezt a filmet, mert a partnereim is teljesen komolyan viszonyultak a témához. Tudjuk, hogy vígjáték, de mi a kis problémáinkat, – és pont ettől jön vissza a nyolcvanas évek édes naivitása – és az életünket valóban éljük, idézőjel és aláhúzás nélkül és pont ettől válnak szerethetővé a karakterek.

Melyik a kedvenc jelenete a filmben?

– A hűtőkamrás jelenet (ahova a titkosszolgálat egy hulla társaságában zárta be az ál-Herr Molnárt és feleségét – a szerk.), amikor őszintén szerelmet kell vallanom a férjemnek. Annyira abszurd, hogy hatalmasra tupírozott frizurával ott állok a véres csempék előtt egy hulla mellett. Azon izgultam, hogy tudom-e ezt olyan tisztán játszani, hogy elfogadható legyen, hogy egy ilyen helyzetben az életünkről beszélgetünk. Közben pedig az volt bennem, hogy abszolút érzem és értem, hogy mi a szerepe ennek a jelenetnek, ezért nem kezdtem el agyalni, csak szerettem volna élni azt a pillanatot.

Mit gondolt arról a nyolcvanas években, milyen lesz az élete a jövőben?

– Négyéves korom óta tudtam, hogy színésznő akarok lenni. Az esti diavetítés vagy mesélés után a szüleim mindig beraktak egy mesekazettát a magnóba, amiből harminc percet tudtunk egyszerre meghallgatni, mert mindig fordítani kellett. Ezeken, többek között, olyan csodálatos színészek meséltek, mint Mensáros László, Ruttkai Éva és Bánsági Ildikó. Nagyon jó volt ahogyan a szüleim meséltek nekem, de tudni akartam, hogy kik ezek a varázslók a kazettán és azt is tudtam, hogy egyszer én is így akarok mesélni.

Mi az első konkrét élmény, ami eszébe jut erről az időszakról?

– A nagybátyám például rendszeresen küldött ruhákat és a répanadrágomban tudtam menőzni az iskolában. A nagymamám pedig mindig divatlapokat hozott, amelyeknek köszönhetően kicsit betekintést nyerhettünk az életükbe. Egyrészt vágytunk is arra a világra, másrészt olyan távolinak tűnt, hogy úgy is lehet élni. Mindamellett, hogy pontosan tudjuk, miben éltünk, de valahogy egy követhetőbb tempóban, ami nagyon szerethetővé teszi, amikor így visszagondolunk. Továbbá az is szerethetővé teszi, hogy nagyon egyszerűen éltünk, de mégis jól a kis otthonunkban, a kis bútoraink között és minden apróságnak annyira tudtunk örülni. A forgatáson például egészen elképesztő volt, hogy  előkerültek azok a tárgyak, amik a gyerekkorom és a fiatalkorom részei voltak, mint például a walkman, a Bábel torony és a Moncsicsi. Tíz-húsz éve azt gondoltuk, hogy ez az időszak „ciki”, olan kínos holmikban jártunk, erre most reneszánszát éli a nyolcvanas évek divatja. 

A Nyugati nyaralás című alkotás már megtekinthető a hazai mozikban.