Kezdőlap KÉK HÍREK

Online csalásra szakosodott bűnözőt fogtak el Miskolcon

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csalással vádolt férfit őrizetbe vették. 

A magukat rendőrnek kiadó, online csalásra szakosodott bűnszervezet újabb tagját fogták el kedd hajnalban Miskolcon – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

 Korábban a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azokat a csalókat, akiknek a társai magukat rendőrnek kiadva követtek el csalást.

A bűnözők a sértettet rávették, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel könnyen hozzáférhettek a bankszámlához, amiről átutalásokat indítottak és megpróbálták a számlán lévő teljes összeget leemelni.

A rendőrség tájékoztatása szerint most azt a férfit fogták el, akinek a korábban elfogott két elkövető a csalással megszerzett pénzt átadta.
A 45 éves férfit a nyomozók augusztus 1-jén hajnalban Miskolcon fogták el. Az ingatlanjában tartott kutatás során a bűncselekmény elkövetéséhez használt mobiltelefont, készpénzt és banki dokumentumokat foglaltak le a nyomozók.