Fényes nappal támadták meg a várandóságának huszonharmadik hetében járó nőt, aki munkahelyéről tartott hazafelé.

Mint kiderült, a férfi június 20-án, hétfőn délután öt órakor kezdte követni a kismamát, amikor az leszállt az autóbuszról és a Kálvária-kápolnához vezető lépcső felé indult. Amikor a lépcsőn megállt, az elkövető mögé lépett, hátulról átölelte, lehúzta a földre és a nyakánál fogva fojtogatta azért, hogy ne tudjon segítséget hívni.

A nő az erőszak ellenére hangosan segítségért kiabált, erre a férfi – az időközben már földön kismamát – elkezdte a lépcső mellett található erdős részre húzni, közben pedig avart tömött a szájába.

A fiatal nő ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, ezért a férfi elengedte a fejét és a száját, arccal a sértett lábai irányába a mellkasára ült és miután az alsótestét lemeztelenítette, a nemi szervét fogdosta.

A nő folyamatosan ellenállt és dulakodás közben mobiltelefonján sikerült felhívnia a segélyhívó központot. A férfi ettől megijedve elvette a sértett telefonját, valamint a táskáját – amelyeket később eldobott – és futva elmenekült.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya munkatársainak gyors és szakszerű intézkedései hamar eredményre vezettek, és a felderítést követően már másnap azonosították és elfogták a támadót. A rendőrség a férfi előállítása után a nyomozást áttette a nyomozó ügyészségre.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt folytat nyomozást a harmincöt éves férfi ellen.