Az időjárás változásai, az évszakok egymásutánja a természet minden apró részletébe változásokat hoz. Ez alól mi, emberek sem vagyunk kivételek. Hangulatunk, általános hogylétünk, egészségi állapotunk, bőrünk, körmeink, hajunk állapota is megérzi a tavasz és nyár beköszöntét, ahogy az őszi és téli időjárást is. Már haladunk a tél felé és bár nem csodálnánk, ha novemberben is kabát nélkül járhatnánk, hajunk mégis átesik a szezonváltáson. A megváltozott állapot másféle ápolást tesz szükségessé.

Gyorsabban zsírosodó haj, mégis kevesebb hajmosás?

A természet úgy alkotta meg önmagát, hogy minden mindennel összefüggésben van, egész rendszert alkot, alkalmazkodik. A fejbőr is egy ritmusra változik, így hiába nem hűlt le az idő októberben, fejbőrünk akkor is elkezd több faggyút termelni. Nagyot lehet hibázni a hajmosással, ha a gyorsabb zsírosodást több mosással kívánjuk orvosolni. Mossunk inkább jól hajat, toljuk ki a két hajmosás közt eltelő időt amennyire csak lehetséges, így elkerülhetjük, hogy hajvégeink „elhasználódjanak”. Ezen kívül a túlzott hajmosás árt a fejbőrnek is. Minél többször zsírtalanítjuk, annál intenzívebben harcol ellenünk, hiszen az ő feladata a zsírtermelés. Főleg az őszi szezontól tavasz közepéig.
Intenzívebb hajhullás
Ősszel sokkal több hajszálunknak mondhatunk búcsút. A hajhullásnak számos oka lehet, például vitaminhiány, zsírosodás miatti gyakoribb hajmosás, a fejbőr megfázása. Érdemes figyelni a vitamin és ásványi anyag bevitelt, valamit ősszel és télen is fontos tartani a napi folyadékbevitel szabályait. Ha megfelelően táplálkozunk, minimalizálhatjuk hajveszteségünket. A hajmosáskori finom, de átfogó és határozott fejbőr masszázs is sokat segít, mert stimulálja a hajhagymákat, felpörgeti a mikrokeringést, ezáltal több tápanyaghoz és oxigénhez juttatja a sejteket.

Az ősszel jelentkező hajhullás a nagyobb hőingadozás következménye. Bár napközben még sokszor jó az idő, de egyre hidegebbek a reggelek és az esték, a fejbőr ilyenkor könnyen megfázhat. A legfontosabb, hogy hajmosás után lehetőleg azonnal szárítsuk meg a hajunkat.

Pár egyszerű hajápolás tipp őszre:

– Az UV-szűrős, fényvédős és frissítő samponok helyett jöhetnek a testesebb állagú, tápláló készítmények.
– Minden hajmosásnál masszírozd át alaposan a fejbőröd, hogy javítsd a keringését.
– Mindig langyos vízzel öblítsd a hajad.
– Használj pakolásokat, természetesen hajtípusodnak megfelelően. Ha zsírosodásra hajlamos hajtövekkel rendelkezel, ősszel és télen méginkább fontos, hogy csak a hajvégeket balzsamozd.
– Hajmosás után nem elég a teljes megszáradásig melegen tartózkodni. Ősszel és télen a száraz, de még faggyúréteg mentes fejből pillanatok alatt megfázik. A megfázástól korpásodás, hajhullás, szerkezetromlás állhat elő, de akár komoly megfázás is kialakulhat. A teljes száradás után várj legalább 1 órát a hűvösebbre merészkedéssel!
– Ősszel és télen fokozottabban kell figyelni a hajvégek frissítésére. havi egyszer érdemes visszavágatni a töredezett részeket, mert ebben az időszakban a töredezés sokkal gyorsabban halad fölfelé, hajunk viszont lassabban nő.
– Hajunk egészsége érdekében is fontos a megfelelő táplálkozás. hajunk számára a következőket kell biztosítanunk év vége felé is: Vas, Cink, B-, C-, E vitaminok, Magnézium