Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést, mivel a csapat az elmúlt évekhez képest jelentősen átalakult.

Szolnokon kezdte meg a Miskolci Egyetem férfi NBI-es röplabda csapata a 2022/2023-as szezont, ami azért is bizonyult izgalmasnak, mert a két gárda mérkőzései mindig nagy csatákat hoztak.

Az első felvonásban a két csapat folyamatosan fej-fej mellett haladt, végül az első szett MEAFC győzelemmel zárul. 

A második etapban is kitartott a lendület és folyamatosan az egyetemi csapat diktálta a tempót. 

A harmadik játékrész szorosabb csatát hozott, a MEAFC röpisei talán túlzottan megnyugodtak a 2:0-ás vezetésnél, így a hazaiak ismét magukra találtak. Egészen 20:20-ig mentek a csapatok, ekkor Komlósi 20:21-re módosította az állást. Ezek után már sikerült megtnyerni a szettet és vele a mérkőzést is.

Bagó László vezetőedző értékelése: – Az első szettben azt játszottuk amit előzetesen megbeszéltünk. Aztán pár könnyelműen vett labdamenet következményeként elbizonytalanított 1-2 játékosom. Érthetetlenül sok elhibázott nyitás és nyitásfogadási pontatlanság jellemzett a mérkőzés végéig. A fiataloknak meg kell tanulni kezelni az ilyen helyzeteket, szóval hagytam szenvedni őket, szerencsére megoldották, sikeresen túl vagyunk az első mérkőzésen. Összességében nem vagyok elégedett csak az eredménnyel. Ahelyett, hogy élveztük volna a játékot, egy izzadságszagú meccsbe kevertük magunkat.


Férfi NBI Liga Alapszakasz

Szolnoki RK – MEAFC-Miskolc  0:3

MEAFC-Miskolc: Kozsla, Csizmadia, McLaughlin, Simkó, Kapusi, Komlósi

Csere: Karóczi (liberó), Szabó, Kovács, Tóth, Oláh, Vad

A következő fordulóban, október 15-én szombaton 13:00 órától az egyetemi körcsarnokban lép pályára a MEAFC-Miskolc a Dág KSE ellen.