Kezdőlap KÉK HÍREK

Piszkosbomba-támadás a stadionban: nemzetközi gyakorlatot tartottak Budapesten

Radiológiai terrortámadás elhárítását szimulálták nemzetközi szakértők előtt a budapesti Nemzeti Atlétikai Központban.

Az elképzelt szituáció előzményét egy előre rögzített videó alapján ismerték meg a szakértő vendégek. Ebből az derült ki, hogy egy terrorcsoport nukleáris vagy egyéb radioaktív anyaghoz jutott hozzá, amit átcsempésztek a határon azért, hogy egy tömegrendezvény helyszínén piszkosbomba-támadást hajtsanak végre Magyarországon, írja a Police.hu.

A fokozott biztonsági rendelkezések bevezetésének és a sugárzásmérő berendezések jelzésének eredményeként a műveleti egység elfogta a nukleáris anyagot szállító kisteherautó sofőrjét, a Készenléti Rendőrség pedig megkezdte a stadion kiürítését, amelynek szimulálásához a Nemzeti Közszolgálati Egyetem önkéntes hallgatói biztosították a tömeget.  

A TEK különleges egységének feladata a járműben lévő sugárzó anyag lokalizálása, a sugárzás mértékének, illetve ennek függvényében a tűzszerész által a helyszínen eltölthető időnek a meghatározása volt. Ők gondoskodtak arról, hogy a művelet résztvevői közül senki és semmilyen eszköz ne hagyhassa el a helyszínt, amely sugárzó anyaggal szennyeződhetett, illetve elvégezték a sugárzó anyaggal szennyezett tűzszerész mentesítését is. 

Radioaktív anyaggal szennyezett bűnügyi helyszínen komoly kihívás a sugárzó anyaggal szennyezett bűnjelek kezelése és vizsgálata is. Erre külön eljárásrendet dolgoztak ki, amit be is mutattak a gyakorlat során. Bemutattak például egy radioaktív anyaggal szennyezett mobiltelefont, valamint a begyűjtött DNS minta helyszíni elemzését. Erre azért van szükség, hogy a kapott információk alapján egy esetleges másodlagos terrortámadást megelőzhessenek a hatóságok.

A nemzetközi gyakorlatot az Európai Bizottság Migrációügyi és Uniós Belügyi Főigazgatóság felkérésére a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ szervezte. A gyakorlat alkalmával – ahogyan éles helyzetben is történne – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyújtott technikai segítséget a tömeges mentesítés feltételeinek megteremtésében, de munkatársaik részt vettek a szennyezett beavatkozók mentesítésében is.

Forrás, fotó, videó: Police.hu