Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összegyűlt az éves terápia költsége: másfél millió forint!

A jótékonysági futást Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke szervezte a "Hangoljon a biztonságra" című fesztivál keretein belül, melyet már másodszor, hagyományteremtő céllal rendezett meg a A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A futás előtt mindenki alaposan bemelegített.

Janka családja meghatódott azon, hogy mennyien mozdultak meg ezen a napsütéses szombat délelőttön és futottak a gyermekükért. 

Dobai Janka egészséges, életvidám kislányként jött a világra, de három hónapos korában teljes fizikai és idegrendszeri leépülés kezdődött nála. A szülők rendszeresen hordták Dévény-tornára, korai fejlesztésre, és azóta is folyamatosak a kivizsgálások. A szakemberek véleménye alapján fejleszthető, tanítható, azonban a kortársaihoz képest jelentős lemaradásban van. Janka jelenleg 2,5 éves, azonban a fejlettségi elmaradása miatt önállóan nem képes még enni, felállni és járni sem. Mivel a megyében nincs komplex rehabilitációs intézet, ezért a szülők felkeresték a Borsóházat Budapesten, ahol a kislányuknak szakszerű intenzív terápiára lenne lehetősége. Ehhez legalább egy évig, havonta egyszer egy hetes időtartamban lenne szüksége Jankának a fejlesztésre. Az első kezelést már megkapta a kislány, az egyszeri, egy hetes kezelés díja közel 130.000 Ft, az egy éves fejlesztés költsége 1.500.000 Ft.

Örömünkre szolgált, hogy szerkesztőségünk is hozzájárulhatott 100.000 forinttal a Supersum Alapítvány jótékonysági akciójához.

 Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány kuratóriumi elnöke kolléganőnkkel

Ez még csak a kezdet, Janka folyamatos konduktív fejlesztéséhez továbbra is várják az adományokat:

Supersum Alapítvány

K&H BANK

10402764-50526972-78881015

IBAN: HU77 10402764 50526972 78881015

Swift kód: OKHB HUHB

Közlemény: JANKA