A MEAFC NBI-es férfi röplabdacsapata február 10-én a Vidux-Szegedi RSE csapatát látja vendégül.

A bajnokság alapszakaszát magabiztosan zárta az első helyen a Tisza-parti alakulat, azonban azóta nem tudtak győzedelmeskedni a középszakaszban, hiszen előbb a Dunaújvárostól majd a Dágtól kaptak ki, ráadásul hazai környezetben.

Ezzel szemben a MEAFC csapata a középszakaszban eddig mindkét mérkőzését sikeresen vette, előbb a Dágot majd a Dunaújvárost verte idegenben. A két csapat egymás elleni mérlege (egyelőre) a szegediek felé billen, hiszen az alapszakasz során mindkétszer ők hagyhatták el győztesen a pályát.

Bagó László, a miskolciak vezetőedzője elmondta, hogy optimistán, jó hangulatban várják a Szeged elleni meccset, hiszen két idegenbeli győzelemmel kezdték meg a bajnokság középszakaszának felsőházi küzdelmeit. 

,,Hasonló képességű és tudású csapatok kvalifikálták magukat ebbe a csoportba, itt már nincsenek kötelező győzelmek, bárki elkaphatja a másikat különösebb meglepetés nélkül. Az idegenbeli sikereknek akkor lesz nagyobb jelentősége, ha a saját közönségünk bíztatása mellett be tudjuk gyűjteni a három pontokat. Ehhez minden képességünk megvan, a fiúk sokat dolgoztak azért, hogy ennek realitása legyen. Először az a Szeged látogat hozzánk, aki egy ponttal előttünk vezeti a tabellát.”
/Bagó László, vezetőedző/

Megtudtuk, hogy a MEAFC számára extra motivációt jelent péntekre, hogy egy esetleges győzelem esetén átvennék az első helyet. November óta nem léptek pályára itthon, így a játékosok már alig várják a találkozót, szeretnék megmutatni a liga legjobb szurkolótáborának, hogy mennyit fejlődtek az utóbbi több mint két hónapban. Egy biztos. Szoros, izgalmas rangadó lesz, a csapat pedig mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a közönségét

„A pénteki mérkőzés ismét egy rangadó lesz. Jó mérkőzésre számítok, ha tudjuk hozni ugyanazt, mint két hete Dágon, vagy ahogy most játszottunk legutóbb Dunaújvárosba, egy csapatként. Akkor szerintem győztesként jövünk le a pályáról! Bízom a szurkolókban is, hogy minél többen kilátogatnak, és szurkolnak velünk együtt.”
/Árva Milán, a MEAFC magyar bajnok játékosa/

Azonban vétek lenne egy ilyen izgalmasnak ígérkező mérkőzést a képernyő előtt végig nézni. A MEAFC arra buzdítja minden szurkolójátt, szülőket, gyerekeket és más sportágbélieket is, hogy látogassanak ki a mérkőzésre és szurkolják ki együtt a győzelmet. A belépés díjtalan.

Akik nem tudnak eljutni a körcsarnokba, azok élőben nézhetik a meccset a csapat youtube csatornáján.