Négy vasútállomás szolgált helyszínül a MÁV-Volán-csoport „Közösen, zölden” őszi kampányának, az edukációs roadshow-nak.

A MÁV Rail Tours tematikusan berendezett kocsija Debrecenben, Miskolcon, Celldömölkön és Pécsen fordult meg. Minden állomáson számos, a vasúttársaság és a Volánbusz által szervezett programon vehettek részt a látogatók.

 

A siker számokban

Összesen közel kétezer látogatója volt az edukációs roadshow-nak. Több mint tíz iskola, körülbelül ezerötszáz tanulója vett részt a rendezvényeken, hogy első kézből tanulhassanak a fenntarthatóság fontosságáról, a vasútbiztonságról és közösségi közlekedés előnyeiről.

Generációk

Az iskolás diákok mellett több generáció is képviseltette magát, az óvodások szülőkkel, nagyszülőkkel érkeztek, hogy megnézhessék többek között a MÁV terepasztalát és felszállhassanak a Volánbusz új járműveire.

Mi-hol, hol-mi?

Az átalakított vagonban kapott helyet az a terepasztal, amit saját „zöld” erőből – a hozzákapcsolt kerékpár hajtásával gerjesztett árammal – lehetett működtetni.

Az Ütközéspont interaktív online játék és a különböző vasútbiztonsági kvízjátékok a KRESZ szabályok betartásának fontosságra, illetve a vasútüzem veszélyeire hívták fel a figyelmet.

A Volánbusz modern, új beszerzésű autóbuszaira is felszállhattak a látogatók, ahol szintén különböző aktivitások és játékok kaptak helyet.

A közlekedési szakma iránt érdeklődők pedig a MÁV-Volán-csoport karrier- és pályaorientációs ajánlatairól is tájékozódhattak.

/Fotó: MÁV/