Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valószínűleg még a nagy J.Lo is megenged magának néhanapján valamilyen kozmetológiai beavatkozást. Mindezek ellenére sem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy 53 évesen nem pusztán éveket, hanem évtizedeket is letagadhatna a korából.

A sztár azt vallja, hogy a szépség belülről kezdődik. „Sajnálom, de ez igazság! A sok víz, valamint a rengeteg friss gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó smoothie-k fogyasztása, amelyeket mindig a kezem ügyében tartok, nagyban befolyásolja a bőröm minőségét" – osztotta meg a People magazin olvasóival 2016-ban.

Úgy véli, hogy a test és az elme kapcsolata is fontos, ha a szépségről van szó. „Határozottan úgy gondolom, hogy szinkronban kell tartani az elmét, a lelket, a testet és a szellemet. Szilárdan hiszek a meditációban. Amikor boldog vagy, örömöt és szeretetet érzel, akkor a szépséged is sugárzik” – mondta az InStyle-nak 2016-ban.

A sztár kimondottan szereti a reggelt egy finom kávéval kezdeni, de ahhoz ragaszkodik, hogy koffeinmentes legyen. „Évek óta nem ittam koffeint” – említette meg egy Us Weekly interjúban 2016-ban.

2018-ban azt is elárulta a Harper’s Bazaarnak, hogy rajong a mantrákért és a napi megerősítésekért. „Fiatalos vagyok és időtlen. Ezt minden nap elmondom magamnak, naponta néhányszor. Klisés baromságnak hangzik, de nem az: minden fejben dől el" – állította.

Rengeteg paparazzo készített már Lopezről fotókat, amikor hétköznapi emberként sétál az utcán, de még egy sem kapta rajta azon, hogy dohányzik vagy alkoholtartalmú italt vásárol. „Nem iszik és nem dohányzik. Nagyon tiszta életet él”– nyilatkozta egykori vőlegénye, szintén a a Harper’s Bazaarnak, 2018-ban.

Miközben keményen dolgozik, hogy megőrizze tökéletes formáját azt is elismeri, hogy ő is a genetikai lottó nyertesei közé tartozik. „Tisztában vagyok azzal, hogy jó génjeim vannak. A mamámnak és a nagymamámnak is gyönyörű bőre volt, és szerencsére én is örököltem ezt tőlük. Ilyen szempontból szerencsés vagyok" – vallotta be a Today magazinban.

/Nyitókép: jlobeauty.com/