Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Katona József Színház művésze Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban vehette át az elismerést, melyet Almási Éva Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze alapított.

„A Psota-díj egyre rangosabbá válik a színházi társadalomban”

– fogalmazott Hegedűs D. Géza színművész köszöntőjében. Hangsúlyozta a mecénások szerepét, akik nélkül egy ilyen magánalapítású díj nem tudna fennmaradni.  

Básti Juli színművész a kuratórium nevében szólt. „örömét fejezte ki, hogy olyan csodálatos színésznőnek adhatja át a díjat, akivel gerekkoruk óta ismerik egymást, később együtt játszottak Szigligeten, majd a Katona József Színházban is.”

Ascher Tamás rendező méltatásában kiemelte a díjazott sokszínűségét, humorát, és azt, hogy „ha Szirtes Ági megszólal, abban olyan igazság van, ami csak a legnagyobb színésznők sajátja”. 

(fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu)