A Miskolci Állategészségügyi Telep hagyományos, kéthetente esedékes programja ezúttal is várja az állatbarátokat és az érdeklődőket, hogy megismerhessék a gazdára váró kutyákat és macskákat.

Természetesen azokat is szeretettel várják, akik „csak” sétáltatni szeretnék a kutyusokat, hiszen nekik erre csak ezeken a rendezvényeken van lehetőségük.

A menhely következő nyílt napja március 25-én, szombaton, 10 és 14 óra között lesz a Fonoda u. 16. szám alatt.

Amennyiben valaki a barátkozás vagy sétáltatás után úgy érzi, hogy felelősségteljes gazdája tudna lenni valamelyik állatnak, akkor a helyszínen lehetőség van elindítani az örökbefogadás folyamatát.

A látogatók adományokkal is segíthetnek a telepen tartott állatokon. Az ott dolgozók szívesen fogadnak régi törülközőket, rongyokat, edényeket, fagyasztott húst, rizst, játékokat, nyakörveket és minden olyan eszközt, ami egy kutya vagy macska életében szükséges lehet.

A Városgazda üzemeltetésében lévő telep dolgozói jelenleg 53 kutyáról és 7 macskáról gondoskodnak.

A nyílt napról, az örökbe fogadás részleteiről és a gazdára váró állatokról a varosgazda.hu/allategeszsegugyi-telep/gazdit-keresunk linken olvasható bővebb információ.