Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kínában már azt is kitalálták, hogy másszon hegyet, aki nem tud hegyet mászni!

Az utazásszervezők szerint e „fájdalommentes hegymászással” megkönnyítik a festői helyekre látogató turisták dolgát, ám a kritikusok szerint épp ez öli meg a túrázás örömét.

A kínai utazásszervezők mozgólépcsőket telepítettek egy hegyoldalra, hogy a látogatók anélkül élvezhessék a kilátást, hogy „el kellene viselniük a hegymászás kihívásait” – noha a hegymászáshoz valójában ez is hozzátartozik.

Néhányan magasztalták a kényelmi funkciót, azzal érvelve, hogy az idősek és a fiatalok számára egyaránt kényelmes, ám mások nem igazán vannak elragadtatva a megoldástól, mondván, ezzel tönkreteszik a hegymászás örömét, és alapvetően a természet szépségét is.

A mozgólépcsők online kritikusai szerint ezek „fájdalommentes hegymászást” tesznek lehetővé, ami első hallásra ugyan szimpatikusnak tűnhet, ám a szolgáltatás valójában azzal, hogy megkönnyíti és jóval gyorsabbá teszi a csúcsra jutást, ezzel együtt tönkreteszi a túrázás fizikai élményét.

A mozgólépcsőt még tavaly építették a Tianyu hegyen, Csünan megyében, Csöcsiang keleti tartományban. A kritikusoknak pedig épp az a problémájuk, hogy a festői tájon felfelé vezető utat eredetileg 50 perc alatt lehetett megtenni gyalogosan, hegymászással, ám a mozgólépcsővel alig 10 perc alatt fel lehet érni, majd onnan egy mindössze 3 kilométeres szakasz vezet a csúcsig.