Kezdőlap KÉK HÍREK

Tizenhét év szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki megölte élettársát

Nem jogerősen 17 év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a 61 éves  férfit, aki 2024 novemberében brutálisan bántalmazta élettársát sajószentpéteri otthonukban. Az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A bíróság különös kegyetlenséggel, valamint idős koránál és egészségi állapotánál fogva védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A döntés értelmében a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható.

A bíróság megállapítása szerint a pár közel húsz éve élt együtt, kapcsolatukat rendszeres konfliktusok és italozó életmód jellemezte. A sértett több egészségügyi problémával küzdött, folyamatos orvosi ellátásra és segítségre szorult.

A tragédia napján a felek ittasan összevesztek. A férfi többször ököllel megütötte az asszonyt, majd amikor a nő a földre esett, többször meg is taposta. Ezután magára hagyta élettársát, és tovább ment italozni. A nő a helyszínen életét vesztette, a szakértői megállapítás szerint haláltusája órákon át tarthatott.

Az ítélet indoklásában a törvényszék kiemelte, hogy bár a vádlott nem használt eszközt, testi fölényét kihasználva létfontosságú testtájékakat ért súlyos ütésekkel és rúgásokkal, majd teljes közömbösséget tanúsított a következmények iránt. A bíróság szerint ez egyértelműen arra utalt, hogy szándéka túlmutatott a testi sértésen, és az asszony halálát akarta.

Súlyosító körülményként értékelték az elkövetés kitartó jellegét, az ittas állapotot, valamint azt, hogy közeli hozzátartozó sérelmére követte el a bűncselekményt. Enyhítő körülmény volt a részbeni beismerés, a sértett lánya felé tett bocsánatkérés, a megbánás, a büntetlen előélet és az idő múlása.

A bíróság emellett helyt adott a sértett örökösének polgári jogi igényének is, így a vádlott köteles megtéríteni a temetés költségeit. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a védelem pedig a jogi minősítés megváltoztatásáért, illetve enyhébb büntetésért fellebbezett, így az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.