Kezdőlap KÉK HÍREK

Több iskolában is diáklányokat molesztált a tanár

Először szerelmi kapcsolata volt egy tizenhat éves diáklánnyal, majd amikor másik iskolába került, 14 éven aluli lányokat molesztált szóban és tettel is egy férfi. Börtönbüntetéssel sújthatják.

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki tanárként tizenhat éves diáklányokat molesztált. Egyikükkel – a lány beleegyezésével – szexuális kapcsolatot is létesített.

A vádirat szerint a vádlott 2017 augusztusától 2020 júniusáig egy borsodi kisváros gimnáziumában tanított. Ennek során 2019 szeptemberétől folytatott viszont a tizenhat éves diáklánnyal, az iskolában rendszeresen ölelgette, oktatási időn kívül találkozott vele, ajándékokat vásárolt neki, majd legalább három-négy alkalommal szexuális kapcsolatot létesített vele – a tinédzser beleegyezésével.

Aztán nem állt meg ezen a ponton, 2023 szeptemberétől december közepéig egy másik borsodi településen dolgozott a szakképző iskola helyezkedett el tanárként. Október végétől kezdődően munkaviszonya megszűnéséig két, tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette, simogatta őket. Egyiküket az osztályteremben karjánál fogva magához húzta, és szexuális cselekmény végzésére akarta rábírni, ezt a következő napokban megismételte. Az osztályteremben a sértett combját ujjával simogatta – állítja a vád.

November végén a másik diáklány mellé ült a tornateremben lévő padon, átkarolta, simogatta, más alkalommal farmerének kivágott részén bedugta az ujját, combját simogatta a sértett kifejezett kérése ellenére.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést indítványozott azzal, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani.