Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Kultúra

Miskolcon is 24 órán át festenek a PsychArt művészeti maratonon

Péntek déltől szombat délig egyszerre kilenc magyarországi városban alkotnak a PsychArt 24 Művészeti Maraton résztvevői. A 24 órás programnak Miskolc is helyszíne, ahol a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Karának Zenepalotájában várják az alkotni vágyókat.

A 16. PsychArt24 Művészeti Maraton célja, hogy erősítse a pszichiátriai betegséggel élők önbizalmát és önértékelését, csökkentse az önstigmatizációt, és ezzel segítse a felépülésüket. A program emellett a kulturális esélyegyenlőségre és az előítéletek, valamint a diszkrimináció elleni fellépésre is felhívja a figyelmet.

Az ünnepélyes, audiovizuális megnyitó minden helyszínen délután 1 órakor kezdődik. Az alkotók különböző háttérrel és képzettséggel vehetnek részt a maratonon, a 24 óra alatt pedig folyamatos online kapcsolatban vannak egymással.

A rendezvényen Budapest mellett Békéscsaba, Debrecen, Kalocsa, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szolnok és Szeged vesz részt. A miskolci programnak a Miskolci Egyetem Zenepalotája ad otthont.

A legjobb alkotásokat szakértő zsűri választja ki. A képek decemberben a Budapest Art Brut Galériában nyíló PsychArt kiállításon lesznek láthatók, majd 2026-ban vándorkiállítás keretében a résztvevő városokba, köztük Miskolcra is eljutnak.

A program 16 évvel ezelőtt, a Moravcsik Alapítvány és a Magyar Pszichiátriai Társaság közös Anti Stigma Programjának részeként indult. A kezdeményezés célja kezdettől az volt, hogy javítsa az érintettek életminőségét, és közelebb hozza egymáshoz a fogyatékossággal élőket és a társadalom többi tagját.

A PsychArt24 az elmúlt években jelentős közösségi programmá vált: tavaly Budapesten csaknem 400 résztvevő dolgozott 70 festőállványon, országosan pedig több mint ezren kapcsolódtak be a projektbe.