Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már, ami a filmeket illeti. A Magyar Filmadatbázis 10 ezer felhasználó értékelése alapján összeállította a rangsort, azt, hogy melyik tíz film volt a legjobbnak ítélt a hazai közönség szerint. Ebből mutatjuk a dobogósokat. 

Az első helyen a Pókember – A pókverzumon át 

Az animáció  81 százalékkal zsebelte be a legjobbnak ítélt film helyét. A legendás hős visszatér, de átkerül a multiverzumba, ahol egy csomó Pókember van, akiknek az a dolguk, hogy különböző világaikat védjék.

A második legjobbnak tartott film 79%-os értékeléssel a Mission: Impossible – Leszámolás – Első Rész, amelyben Ethan Hunt (Tom Cruise) az eddigi legveszélyesebb küldetésébe vág bele. A film története szerint meg kell találnia egy félelmetes, az egész emberiséget fenyegető új fegyvert.

Dobogós lett 77%-os értékeléssel Christopher Nolan itthon több mint egymilliárd forint bevételt hozó Oppenheimere. A film azt a fizikust mutatja be, aki a Manhattan terv vezetőjeként az első atomfegyver létrehozásáért felelős.