A harmadik negyedévében a gazdaság teljesítménye 0,7százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok alapján 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal mérséklődött – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A termelési oldalon az ipar teljesítménye 4,4, azon belül a feldolgozóiparé 6,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű gyártása és a villamos berendezés gyártása járult hozzá a csökkenéshez, illetve a gumi- és műanyag termék gyártása, valamint az élelmiszeripar fékezte leginkább az ipar visszaesését.
Az építőipar hozzáadott értéke 4,0, a mezőgazdaságé (az aszály következtében) 14,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,9 százalékkal nőtt. A legnagyobb növekedés (5,9 százalék) a művészet, szabadidő, egyéb szolgáltatások nemzetgazdasági ágban következett be. Az oktatás hozzáadott értéke 3,8, a szállítás, raktározásé 2,8, az információ és kommunikációé 2,6 százalékkal bővült. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágak teljesítménye egyaránt 2,4 százalékkal nőtt.
A humánegészségügyi, szociális ellátás hozzáadott értéke 2,3, az ingatlanügyleteké 1,2 százalékkal növekedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 0,9, a kereskedelemé 0,8, a közigazgatásé 0,4 százalékkal lett nagyobb.
A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nagyobb lett. A hazai fogyasztási kiadások volumene minden csoportban nőtt: a tartós termékek esetében 1,6, a féltartósok esetében 4,6, a nem tartósok esetében 4,8, a szolgáltatások esetében pedig 4,0 százalékkal.