Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 24. – Szeptember 27-én ünnepeljük a Turizmus világnapját. A korábbi évekhez hasonlóan idén is több programmal készül a MIDMAR Kft. a nevezetes nap megünneplésére.

Ahhoz, hogy valaki rácsodálkozzon az őt körülvevő világra, viszont nem is feltétlenül kell messzire utaznia, lehet turistáskodni a saját városunkban is. A MIDMAR Kft. által működtetett Tourinform Miskolc természetesen nemcsak a helyieket kívánja megszólítani azokkal a programokkal, amelyeket a világnapon vagy az azt követő hétvégén szervez.

Még megtekinthető az a kis kiállítás, amelyet az idén 25 éves miskolci iroda az elmúlt negyedszázad Tourinformos relikviáiból rendezett be a Széchenyi utcai kirakatában.

A népszerű garantált városnézések egyike volt idén a Virágos Miskolc című séta, amelyen nemcsak a legszebb belvárosi parkokat, tereket kereshették fel a résztvevők, hanem olyan épületekre is rácsodálkozhattak, amelyeket valamilyen növényi ábrázolás díszít, és természetesen hallhattak ezek történetéről is. Ha valaki esetleg lemaradt a júniusi városnézésről, vagy őszi szépségükben keresné fel ezeket a helyszíneket, csatlakozzon az ingyenes sétához, amely 27-én pénteken délelőtt 10 órakor indul a Tourinfom irodából. Miskolc városa az idén ezzel a tematikus városnézéssel nevezett be a Virágos Magyarország versenybe. A séta a Szinva teraszon ér véget.

Szeptember 28-án szombaton két helyszínen is lesz idegenvezetés.

Délelőtt az Egyetemváros régi és új értékeivel, érdekességeivel ismerkedhetnek meg azok, akik részt vesznek a 10 órakor az Uni-Hotel elől induló sétán. Az Eper utcától a megújult könyvtárig több helyszínt is felkeresnek a résztvevők. Bár a korábbi években volt már egyetemi séta, azok is hallhatnak majd újdonságokat, akik visszatérő vendégek.

Szombaton délután 2 órakor a Herman Ottó Emlékháztól indul a „Miskolc éltető forrása, a Szinva” elnevezésű séta, melynek során szó lesz többek közt Herman Ottóról, Lutráról, barlangokról és vízesésről – mindenről, ami Lillafüreden kapcsolatban van a vízzel. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A világnapi belvárosi és a szombati lillafüredi séta kapcsolódik a Szinva Örökség Napok programsorozatához.