Kettős diplomát adó, úgynevezett „double degree” képzések indítását jelentette be a Miskolci Egyetem és a. A tervek szerint 2026 szeptemberétől induló kurzusok a vegyészmérnök és gépészmérnöki alapszakokat érintik, 2 miskolci plusz 2 pekingi tanéves konstrukcióban.
Jövő szeptemberben indulnak a kettős diplomát adó „double degree” képzések a Miskolci Egyetemen, amit az intézmény a Pekingi Vegyipari Technológia Egyetemmel szervez – közölték. A kurzusok a vegyészmérnök és gépészmérnöki alapszakokat érintik, 2 miskolci plusz 2 pekingi tanéves konstrukcióban. A program háromoldalú képzési modellként jön létre, amelyben a Wanhua-BorsodChem Zrt. vegyipari nagyvállalat jelentős ösztöndíjjal támogatja a képzésben résztvevő diákokat.
Mint az egyetem közleménye részletez, Miskolcnak és Borsod-Abaúj-Zemplénnek egyedi karakter ad a kínai működőtőke hangsúlyos megjelenése a 2010-es évektől. Lényeges termelői kapacitásokat hoztak létre a vegyipar és a gépgyártás terén, amelyben a kazincbarcikai BorsodChemet felvásárló Wanhua iparcsoport beruházása az egyik legjelentősebb volt.
A mai nevén Wanhua-BorsodChem ipari holding a megye fő ipari termelőjeként és foglalkoztatójaként a Miskolci Egyetem stratégiai duális képzési és kutatási partnerévé vált, egyben szerepet vállalt a miskolci Konfuciusz Intézet 2013 szeptemberi megalapításában – emlékeztetett a kettős diplomát adó képzés elindításáról tartott sajtótájékoztatón dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese. Felelevenítette, hogy a kulturális kapcsolatok meglapozását követően kezdett közös képzésfejlesztésbe a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari és Technológiai Egyetem, amelynek eredményeként elindulhatnak a vegyészmérnöki, valamint a gépészmérnöki területeken a kettős diplomát nyújtó alapképzések. Az egyetemek szándéka szerint a 2026-ban induló tanévtől a hallgatók Miskolcon és Kínában tanulva szerezhetnek versenyképes tudást és képesítést.
Kiemelkedő partner a képzés elindításában a Wanhua-BorsodChem, amely jelentős mértékű ösztöndíjat, gyakorlati ismereteket, végül munkahelyet kínál a képzésben résztvevőknek – mondta dr. Szilágyi Roland.
Elhangzott:a két felsőoktatási intézmény és a vegyipari nagyvállalat aktív közreműködésével megvalósuló új, háromoldalú együttműködési modell egészen egyedi, és amint a Pekingi Vegyipari Technológiai Egyetem rektorhelyettese, prof. Su Haijia fogalmazott: szélesebb horizontot nyit az oktatás mellett az ipari innovációs tevékenységeknek és a közös kutatási projektek megvalósításában is.
A képzés részleteiről elmondta: 2026 márciusában kezdődik azoknak az első hallgatóknak a kiválasztása, akik 2026 szeptemberétől ebben a modellben tanulhatnak.
(Fotó: Miskolci Egyetem)