Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

Új szintre emeli kapcsolatát a Miskolci Egyetem és a NAV

Gyakornoki program, közös projektek, tudományos tapasztalatcsere – csak néhány elem a Miskolci Egyetem, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új megállapodásából.

A dokumentumot, amely a két intézmény korábbi, regionális együttműködését erősíti meg és emeli országos szintre, 2023. május 4-én Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke látta el kézjegyével.

Az együttműködési megállapodás révén a NAV ismeretei beépülnek az egyetem tantárgyi programjába, az adóhatóság kutatási témákkal, projektmunkákkal is támogatja az oktatók, valamint a hallgatók tudományos és kutató tevékenységét.

A NAV bevonja gyakornoki programjába az egyetem hallgatóit, ami kölcsönös előnyökkel jár: a diákoknak kapcsolódási pontot jelenthet a közigazgatás egy speciális, egyre inkább adatalapú, gyorsan fejlődő ágához, a NAV-nak pedig értékes, képzett humánerőforrást biztosít szakembergárdájának folyamatos utánpótlásához, megújításához.

Az országos szintre emelt megállapodás ünnepélyes aláírása után a résztvevők megtekintették az eddigi közös munka színtereit és áttekintették az együttműködés témáit. A Miskolci Egyetem bemutatta a Fintelligence modern pénzügyi oktatási centrumát és a pénzügyi-számviteli tanirodát, végül a programot a pénzmosás elleni küzdelemről, valamint az informatikai képzési port- fólióról szóló előadások zárták a Miskolci Egyetem mintatárgyalójában.