Kezdőlap BORSOD Borsod - Közélet

Újraindul az óvodai nevelő képzés a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Visszatér a gyökerekhez a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium.

Óvodai nevelő technikumi képzéssel bővül a miskolci Kossuth Iskola portfóliója a 2024/2025-ös tanévben. A város legnagyobb pedagógiai oktatási múlttal rendelkező intézményében az óvónőképzésnek több mint 70 éves hagyománya van.

Az intézmény szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderül, hogy a 2024 szeptemberétől induló technikumi képzésre azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az óvodások nevelése és fejlesztése, valamint az értelmi- és egészségfejlesztésüket szolgáló mindennapos nevelési tevékenységek iránt, hiszen a képzés elvégzése után ez válhat hivatásukká, mindennapi tevékenységükké. Az óvodai nevelő képzés keretében a felsőfokú és középfokú intézmények közötti intézményi együttműködés, tartalmi összehangolás, valamint a pedagóguspálya felé történő pályaorientáció is megvalósul. Az okleveles technikusképzés keretében a középfokú tanulmányok alatt már felsőfokú tanulmányokba beszámítható tudás elsajátítása lehetséges, így a technikum valóban betöltheti a „felsőoktatás előszobájának” szerepét. Ezt elősegítve a Kossuth együttműködik a Miskolci Egyetemmel és a Károli Gáspár Református Egyetemmel – olvasható a közleményben.

Az ötéves technikumi képzésen komoly szakmai múlttal rendelkező pedagógusok tanítanak majd, a képzések során a gyakorlatorientált ismereteket helyezik előtérbe. A tudás megszerzése mellett már az első évtől ösztöndíjban is részesülnek a képzés résztvevői, melynek mértéke a harmadik évtől akár havi 59.000 Ft is lehet – tanulmányi eredménytől függően – közölték.

A Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum életében nem újkeletű az óvónőképzés. A több mint 185 éves múltú oktatási intézményben előbb tanítóképző, majd 1952-től óvónőképző is működött több ízben. A 2024-ben kezdődő tanévben az óvodai nevelő technikumi képzés felváltja a jelenlegi pedagógiai szakgimnáziumi képzést. Az intézmény bízik abban, hogy az új képzés eredményeként elkötelezett, szakmailag felkészült fiatal munkavállalók segíthetik majd a következő generációk óvodai nevelését, és egyben hozzájárulnak a jelenlegi szakemberhiány okozta nehézségek megoldásához is.

(Forrás/nyitókép: kleavi.hu, epszti.hu)