Négy cuki dámszarvas bébi parádézik a Miskolc Zoo kifutójában.

Az állatok körében a tavasz tekinthető a gyermekáldás klasszikus időszakának, de a Miskolci Állatkert dámszarvas csapata júniusban sem hagyta cserben a látogatókat, hiszen négy borjúval gyarapodtak.

Az újszülötteket az első hetekben nem nagyon lehetett látni, hiszen megbújtak, ahogy a természetben is tennék, ahol a ragadozók elől kell rejtőzniük. Mivel az állatkertben nem kell félniük senkitől ma már mind a négyen megtekinthetők kifutójukban.

A világra jövő dámszarvas borjak életük első napjait a csapattól távol, magányosan megbújva töltik. Anyjuk látszólag magukra hagyja őket, valójában azonban nagyon gondos szülők. Ennek eredményeképpen a borjak gyorsan fejlődnek, néhány nappal, legfeljebb egy-két héttel később már a nap nagy részében anyjukkal tartanak.

Most már állatkerti kifutójukban is látható, hogy a borjak együtt, vagy ki-ki a saját anyjával együtt mozog. Ha a borjú kicsit is eltávolodik anyjától, a tehenek jellegzetes hívóhangjukkal tartják a kapcsolatot utódaikkal.