A kiállítás jövőre Miskolcon is megtekinthető lesz.
Új oktatási programot indít a holokauszt bemutatására az Élet Menete Alapítvány – jelentette be kedden Budapesten Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
A kezdeményezést ismertető sajtótájékoztatón az elnök elmondta, hogy az Európai Unió támogatásával létrejött Experience History projekt keretében egy utazókiállítást szerveztek, amellyel a következő másfél év során számos várost meglátogatnak.
Az alapítvány "legújabb és eddigi legkülönlegesebb" oktatási anyaga az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriás makettjeivel szemlélteti a holokauszt eseményeit és azok tágabb összefüggéseit, valamint bemutatja a helyi zsidó közösségekhez kapcsolódó történeteket is – magyarázta Gordon Gábor.
A projekt elsődleges célja, hogy a Z-generáció a túlélők, áldozatok és elkövetők történeteinek bemutatásával, informális oktatási formában szerezzen ismereteket a holokausztról – fogalmazott a kuratóriumi elnök, hozzátéve, hogy az Élet Menete Alapítvány 2004 óta különféle oktatási projektekkel ismerteti a holokauszt borzalmait.
Az oktatási anyagot először Karcagon mutatják be szeptember 18-án, majd az év folyamán még Nyíregyházára, Mátészalkára és Kassára is ellátogatnak. A kiállítás 2025-ös helyszínei Székesfehérvár, Érsekújvár, Komárom, Szeged, Szolnok, Debrecen, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Balassagyarmat, Eger és Miskolc lesznek. 2026-ban pedig Szombathelyen, Sopronban, Pécsett és végül Bécsben kerül bemutatásra a program – tette hozzá.
(Nyitókép: MTI/Hegedűs Róbert)