A válasz nem, főleg ott, ahol „kiosztják” a lurkóknak és nem választható a több éven át párnánk sarkába hímzett forma. Tudományos magyarázat nincs rá, hogy aki választja, azt jellemzi-e, mindenesetre ezoterikus magyarázatot találhatunk rá. Persze nem mondjuk, hogy minden jellemző, minden jelkép viselője hordozza a rá „írt” tulajdonságokat, de érdekességnek jó lehet.

A teljesség igénye nélkül

Alma: Életvidám, élet- és ételszerető, kreatív személy. Elképzeléseivel kapcsolatban az önfejűség és az akaratosság jellemző rá.
Autó: Aktív, mozgékony és nagyon önálló személyiség. Szereti a kihívásokat, a versenyhelyzeteket. Mivel szeret mozgásban lenni, ezért nehezen viseli a tétlenséget.
Bögre: Fontos a számára a család, az otthon. Nyílt, megbízható, hűséges és őszinte, akinek erősek az érzései, de ezeket csak azzal osztja meg, aki igazán közel került hozzá.
Csiga: Finom érzésű, elmélyült, szenzitív ember, gyakran visszahúzódó. Nagyon fontos neki az otthon és a biztos háttér.
Csillag: Igazi álmodozó, aki sosem adja fel az álmait. A terveit inspirációra hallgatva valósítja meg. Vonzódik a művészetekhez, gyakran maga is alkot valamit.
Cseresznye: Fontosak számára a kapcsolatok. Könnyen beszédbe elegyedik másokkal, mert egyedül nem érzi jól magát.
Esernyő: Vidám, jó kedélyű, környezetét kedvelő személy. Emellett megértő, empatikus, védelmező. Szeret segíteni, és mindig azt adja, amire a másiknak szüksége van.
Fa: Kedveli a társaságot, a világ felé nyitott. Szüksége van a biztos, stabil családi háttérre. A belső békéje és a harmóniája ebből a kettőből adódik.
Fagyi: Első pillantásra színes, vidám egyéniség, aki szereti élvezni az életet. Személyiségének viszont van egy olyan oldala, amit nem szívesen mutat meg másoknak.
Falevél: Kedveli a társaságot, jól alkalmazkodik, képes a másokkal való együttműködésre, de mindvégig megőrzi az egyéniségét.
Gomba: Szeret álmodozni. A gondolatait, vágyait nem szívesen osztja meg másokkal. Olykor meglepi a környezetét a hirtelen támadt ötleteivel.
Halacska: Mivel intuitív, odaadó és érzékeny, ezért nehezére esik elhatárolódni mások hangulatától. Időbe telik, hogy megtanulja felismerni és követni az álmait és a megérzéseit.
Házikó: Nyitott a világra, és önállóságra törekszik, de szüksége van a biztos támaszra, ahová visszahúzódhat.
Hóember: Játékos, bohókás, viccelődő, kissé excentrikus ember. Egyéniségével fényt és melegséget visz a szerettei, barátai életébe.
Hold: Érzékeny, finom lelkű ember, olykor túlérzékeny mások hangulatára, érzelmeire. Az édesanyja nagyon fontos a számára, ezért nehezen szakad el tőle.


 
Kifli: Közösségi érzésű, melegszívű, szociálisan érzékeny ember. Szívesen ad. Képes keményen, néha erején felül dolgozni.
Kocka: Stabilitásra és biztonságra törekszik. Felnőttként nagy hangsúlyt fektet az önismeretre. Általában nem a könnyebb utat választja, hanem a nehezebb, kihívásokkal teli megoldásokat kutatja.
Létra: Szellemileg nyitott, érdeklődő, kitartó személy. Nehezen fogadja el a támogatást, pedig fontos számára az elismerés, de keményen meg is dolgozik érte.
Maci: Lelkileg és/vagy fizikailag is erős, kitartó, játékos, kedves ember. Azokkal szemben, akiket szeret, harcias védelmezővé változik.
Napocska: Optimista, derűs, életigenlő, a világot pozitívan, bár leginkább csak a saját szemszögéből szemléli. Az apa nagyon fontos személy a számára.
Pillangó: Szereti a szépet, a csinos holmikat. Jellemzően álmodozó és kissé naiv. Néha időbe telik, mire a művészi vagy egyéb képességeit kibontakoztatja.
Pöttyös labda: Életvidám, játékos, pajkos személyiség. Keresi és kedveli mások társaságát. Könnyen lesz szerelmes.
Szív: Szociálisan érzékeny, segítőkész, de nagyon igényli a törődést, a szeretetet. Érzelmileg meglehetősen kiszolgáltatott.
Szőlő: Jellemzően vidám, bohókás és társaságkedvelő természet. Alapvető elégedettség, életigenlés jellemzi, ezért áramlik felé a bőség.
Tulipán: Jó ízlésű, igényes, magasfokú esztétikai érzékkel, esetleg művészi képességekkel. Szeret a középpontban lenni, ám ezt nem erőszakkal, hangoskodással éri el.
Virág: Kedveli az egyszerű szépséget. Romantikus, érzelmes, kreatív és művészi személyiség, aki nehezen nő fel.
Vonat: Felfedező, kalandvágyó, nagyszabású terveket dédelget. Ha megvalósításról van szó, akkor a megfontoltság jellemző rá. Jól be tudja osztani az erejét, idejét, és nagy a teherbírása.
Zászló: Szeret a középpontban lenni, olykor irányítani is. Nagyon fontosak számára az elképzelései, amiket másokkal is megoszt.

(fotó: pexels)