Mozgalmasnak ígérkezik a hosszú hétvége időjárása. A HungaroMet előrejelzése szerint többször is eshet, és a szél is gyakran megerősödik, miközben a hőmérséklet kissé visszaesik. A nappali csúcsértékek jellemzően 13–18 fok körül alakulnak.
Pénteken reggel még a keleti országrészben okozhat esőt a távozó front, ám napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, és többfelé kisüt a nap. Délután azonban délnyugaton, délen ismét megnövekedhet a felhőzet, sőt zápor, zivatar sem kizárt. A nyugati, északnyugati szél sokfelé erős, időnként viharos lehet, estére azonban fokozatosan mérséklődik. A maximumok 11–18 fok között várhatók.
Szombatra csendesebb idő ígérkezik: hajnalban köd képződhet, amely délelőttre feloszlik, utána pedig napos, gyengén felhős idő valószínű. Csak helyenként fordulhat elő zápor. A déli, délnyugati szél élénk lehet, a hőmérséklet reggel 0 és +7, délután 13–18 fok között alakul.
Vasárnap a nap első felében még többórás napsütés ígérkezik, ám délutántól nyugat felől ismét megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. A délies szelet estére északnyugati váltja, helyenként erős széllökésekkel. A hőmérséklet a korábbi napokhoz hasonlóan alakul: hajnalban 0–7, délután 13–18 fok várható.
Aki tehát a következő napokban kirándulni indul, esernyőt és melegebb kabátot is érdemes magával vinnie.
Forrás: MTI, HungaroMet
Illusztráció: Pixabay






