Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Vasárnap megszerezheti első győzelmét a MEAFC

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Többre hivatott a csapatom, mint amit eddig mutatott magából – mondta Bagó László vezetőedző.

Elmondható, hogy csapatunk nincs jó passzba hiszen még nem szerezte meg az első győzelmét  a bajnokságban pedig az utolsó két mérkőzését 2:0-s vezetésről bukta el Szeged és Dág ellen. Bagó László csapata egyértelműen azért megy Újvárosba, hogy végre megszerezze első győzelmét.

,,A dunaújvárosi csapat a tavalyihoz képest is (ismét) megfiatalodott, a szárnyaikat bontogató tehetséges játékosaik és az idegenlégiósaik eligazoltak más klubokba. Azonban nem vehetjük félvállról a mérkőzést mert szokás szerint ügyes játékosok alkotják az Újvárost. Bizonyítja ezt a TF elleni pontszerzésük is. Ráadásul mi sem vagyunk most jó passzban. Többre hivatott a csapatom mint amit eddig mutatott magából. Mindent egybevetve, a mérkőzésen kötelező a 3 pont begyűjtése, hogy végre beinduljon a gépezet. Sajnos szivatóval indulunk idén. – osztotta meg a mérkőzés előtt gondolatait a vezetőedző.

Azt gondolom ezen a meccsen csak a 3 pont megszerzése lehet a minimális célunk – kezdte a csapat liberó játékosa, Dudás Tamás. Az, hogy az 3-0 vagy 3-1 az teljesen mindegy csak a győzelem legyen meg! Nem lesz egyszerű, mert a hazai csapat egy lelkes és fiatal csapat és mindent meg fognak tenni a győzelemért. Nekünk egy taktikus és céltudatos játékot kell nyújtanunk a győzelem érdekében és kihasználni az erényeinket! Azon leszünk, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket és ezzel végre megkezdjük a felzárkózást a tabellán és lépésről-lépésre haladni a céljaink megvalósításához.

A mérkőzést élőben közvetíti a Hunvolley TV 17 órától. A weboldalra a regisztráció ingyenes.