Dunaújvárosban lép pályára, december 18-án, délután 13 órától az NBI-es férfi röplabdacsapat.

Az együttes jelenleg vezeti a tabellát – igaz, több mérkőzést játszott, mint a második Vidux-Szegedi RSE –, míg a dunaújvárosiak a negyedik pozíciót foglalják el.

Ez azonban senkit ne tévesszen meg, komoly csatára lehet számítani, hiszen az októberi miskolci találkozót az újvárosiak nyerték 3:2 arányban így a MEAFC játékosai szeretnének revansot venni ezért a vereségért.

– A naptári év utolsó mérkőzése előtt állunk, az Extraligából idén kiesett Dunaújváros ellen – kezdte az esélylatolgatást Bagó László vezetőedző. – A felkészülésünket pár kisebb sérülés, illetve betegség hátráltatja, de ennek ellenére szeretnénk mindhárom bajnoki pontot elhozni, hogy tartani tudjuk a lépést a riválisainkkal. Az ellenfelünk tehetséges fiatalokra épít, jó képességű ukrán és kubai idegenlégiósokkal megerősítve. Erejüket Miskolcon is megvillantották, ezen a hazai mérkőzésünkön két fájó bajnoki pontot vesztettünk. Vasárnap mindent meg fogunk tenni a visszavágásért.

– A hazai találkozó nagyon kiegyenlített, izgalmas összecsapás volt, ettől a meccstől is ezt várom – fogalmazta meg gondolatait a remek szezont futó Komlósi Márk. – Úgy érzem, azóta előreléptünk csapatszinten, szóval egyértelműen a győzelem a cél. Fontos lesz a meccsen, hogy hogyan tudjuk hatástalanítani az átlójukat.