Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Vereséget szenvedett a DVTK a Jablonec ellen

A piros-fehérek közül ezúttal két kapus és 20 mezőnyjátékos kapott játéklehetőséget.

Második felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK a téli edzőtáborban a cseh élvonalban szereplő csapat ellen.

Több szempontból is hasznos mérkőzést játszottunk. Továbbra is a felkészülési időszakban járunk, és ez a találkozó sok információt adott. Ezeket fel kell dolgozni, és meg kell találni a helyes megoldást. Azon kívül, hogy vereséget szenvedtünk, több jelenet sem tetszett, egyáltalán nem voltam elégedett. A srácoknak is elmondtam a szünetben, hogy ennél többet tudnak, ettől többet várok el tőlük. Akik a második félidőben játszottak, azok nagyon motiváltan álltak be, és ugyan nem nagy helyzeteket dolgoztak ki, de akadt pár lehetőségünk, amiből gólt szerezhettünk volna. Most igyekszünk minél hamarabb megérteni, hogy miért fordultak elő ezek a hibák – miért játszottunk kissé lassabban, kissé tompábban -, és utána kijavítani őket – foglalta össze Kuznyecov Szergej vezetőedző.

A mérkőzés fontos pillanatai:

FK Jablonec – Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)